Zolani Tete több doppingtesztet akar a WBSS-ben

2018. 08. 10. 23:42
Zolani Tete több doppingtesztet akar a WBSS-ben

Ősszel rajtol a World Boxing Super Series második évadában megrendezésre kerülő harmatsúlyú torna.

Október 13-án, Oroszországban rendezik a Zolani Tete – Mikhail Aloyan WBO világbajnoki címmérkőzést.

A WBO világbajnoka, Zolani Tete (27 győzelem, 3 vereség) azzal a kérdéssel fordult a WBSS szervezőihez, hogy meglepetésszerűen teszteljék a részvevőket, nehogy valaki illegális szerek használatával kerülhessen előnybe.

Minderről Tete menedzsere is nyilatkozott, és bár kijelentette, hogy nem vádolnak konkrétan senkit, ám a nagy tét miatt fennáll az esély az esetleges trükközésre. „Ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a nap 24 órájában bárkit ellenőrizhessenek” - fogalmazott Mla Tengimfene.

Bár a menedzser hangsúlyozta, hogy nem vádolják Mikhail Aloyan-t (4 győzelem, 0 vereség) doppingolással, de azt azért tudni kell, hogy az orosz bunyóstól 2016-végén elvették a riói olimpián szerzett ezüstérmét. Igen, egy pozitív doppingteszt miatt!

A WBSS-t szervező Comosa AG valószínűleg hasonlóan gondolkodik, mivel pár hete minden bunyósnak kötelező volt mintát adni a moszkvai eseményükön.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel