A Taekwon-do ünnepe Mezőhegyesen

2015. 11. 23. 06:51
A Taekwon-do ünnepe Mezőhegyesen

Mezőhegyesen a helyi Művelődési központban rendezték meg a Fuji-Mae Kupa nyílt nemzetközi ITF taekwon-do versenyt, amelyen 31 klub 225 nevezője küzdött egész nap a három küzdőtéren. A verseny nyílt volt, ami azt jelentette, hogy más harcművész irányzatok képviselői is elindulhattak. Ennek megfelelően több kick-boksz klub is indította versenyzőit, MMA-sok is csatasorba léptek, a délutáni töréstechnikai versenyen pedig a kyokushin karatésok is zúztak.

A verseny jelentőségét jelezte, hogy személyesen a magyar taekwon-do megalapítója, Harmat László VIII. DAN Nagymester is megérkezett, s ő nyitotta meg a versenyt. Jelen volt Máté Zoltán VI.DAN alelnök és Shihan Gregor László VI.DAN, a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke is. Minden korosztály összemérhette a tudását. Light-contact, hard –contact és erőtörés kategóriákban lehetett versenyezni.

Természetesen szép szám szurkolósereg is jelen volt, így a csarnok harsány biztatástól visszhangzott. A rendezők mindent megtettek a sikeres rendezés érdekében , és ez nem is maradt eredmény nélkül. mindenre odafigyeltek, minden menetrendszerűen történt. Békés megyében nem példa nélküli, hogy két, baráti viszonyban lévő klub fog össze azért, hogy sikeres versenyt rendezzen. Most, Mezőhegyesen a Mráz tamás Mester vezette helyi Platán SE és a Tamás József Mester vezette magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub egyesítette erejét.
A megnyitó ünnepségen Mitykó Zsolt mezőhegyesi polgármester felidézte azokat az időket, amikor Ő is a helyi Platán taekwon-do klub edzéseit látogatta. Sokat tanult, s értékelte azokat az erőfeszítéseket, ,hogy nem először rendeznek Mezőhegyesen rangos taekwon-do versenyt szép számú résztvevővel. Életében mindig segítette, amit itt tanult. Sódarné Varga Gyöngyi, Magyarbánhegyes polgármestere pedig a taekwon-do tanításait idézte, amelyek a győzelmeken kívül is fontos nevelő tényezőt jelentenek.

A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség elnöke, a taekwon-do magyarországi megalapítója, Harmat László nagymester is köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy Mezőhegyes immár hatodik alkalommal ad otthont országos ill.nemzetközi taekwon-do versenynek, gazdagítva a délkeleti régió amúgy is gazdag taekwon-dos életét.

A mérkőzéseket a keménység,a remek hangulat jellemezte. A bírói kar jól és korrektül végezte a feladatát, s tartani tudták a szervezők a kötött időrendet is. Látványos technikák,és nagy adok-kapok egránt jelen voltak minden korosztály küzdelmében. Nagy várakozás előzte meg a hard-contact küzdelmeit, amiben zömében papírforma eredmények születtek. Könnyűsúlyban a várakozásoknak megfelelően Pataki Krisztián győzött agresszív küzdelmével. Nehézsúlyban jól sikerült a hosszú ,sérülés miatti kihagyás után küzdő füzesgyarmati junior világbajnok, Vida Balázs visszatérése, aki fölényesen nyert.

A töréstechnikai versenyt a várakozásoknak megfelelően a battonyai Rádai Imre nyerte, a második helyen az orosházi kyokushin karatés ifj. Zsiga Zsolt előtt.

Harmat László nagymester meg volt elégedve mind a szervezéssel, lebonyolítással, mind a versennyel. Örömmel látta a hard-contact növekvő népszerűségét, hiszen ez a szabályrendszer azt a klasszikus régi taekwon-dot idézte, ami oly kedves számára.

A Fuji Mae Kupa jó hangulatban ért véget. Békés megye továbbra is az ITF taekwon-do fellegvárának számít , és egy hónapon belül már a harmadik színvonalas versenynek adott otthont.


Eredmények:
LIGHT-CONTACT
Gyermek leány
25 kg.
1.Kozmann Mónika (Kondorosi Kick-box Egyesület) KB
2.Paulenyák Boglárka (PILE SC Pilisszentkereszt) TK
3.Gyevi-Tóth Sarolta (Budapesti Tigrisek SE) TKD
3.Mráz Nikolett (Platán-Corvin FujiMae Team,Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD

30 kg.
1.Végvári Letícia (TKD SPIRIT SE Tiszafüred)
2.Horváth Julianna (TKD SPIRIT SE Tiszafüred)

35 kg.
1.Tyichi Brigitta (Kondorosi Kick-box Egyesület) KB
2.Oláh Noémi ( Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD
3.Kovács Boglárka (TKD SPIRIT SE Tiszafüred) TKD
38 kg.
1.Kovács Laura Fanni (Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub)

40 kg.
1.Jónás Henrietta (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TK
2.Frankó Fanni (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD

+40 kg.
1.Nagy Viola Mária (Dragon TKD Kétegyháza)
GYERMEK fiú
Fiú
28 kg.
1.Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Kick-box Egyesület) KB
2.Czégény Erik (TKD SPIRIT SE Tiszafüred) TKD
3.Bella Donát (TKD SPIRIT SE Tiszafüred) TKD
3.Válóczi Noé (Hatvani Taekwon-do Club) TKD

33 kg.
1.Kiss Levente (Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztály) TKD
2.Tóth Levente (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD

38 kg.
1.Omiljak Máté (Kondorosi Kick-box Egyesület) KB
2.Sütő Marcell (Spárta Taekwon-do Team, Medgyesegyháza) TKD
3.Petrovszki Gergő (Kondorosi Kick-box Egyesület) KB
3.Nagy Kevin (Kondorosi Kick-box Egyesület) KB
43 kg.
1.Chan Heng (Kondorosi Kick-box Egyesület) KB
2. Offner Zoltán(Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD
+43 kg.
1.Tamás Apor József (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD


SERDÜLŐ
Leány
32 kg.
1.Pál Gréta (Barátság SE, Battonya) TKD
2. Végvári Vanesza (TKD SPIRIT SE Tiszafüred) TKD
3.Barta Dorina (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD

43 kg.
1.Szeleczki Lilla (Békéscsabai Lakótelepi SE) KB
2. Sztraczinski Petra (Kondorosi kick-boksz SE) KB
3.Válóczi Anna (Hatvani Taekwon-do klub) TKD
3.Kotroczó Evelin (Spárta TKD SE, Medgyesegyháza) TKD

50 kg.
1.Nagy Ramóna (Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub) TKD
2.Kovács Anita (Kondorosi Kick-box Egyesület) KB
3.Czégény Cintia (TKD SPIRIT SE Heves) TKD
3.Kovács Angelika (Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztály) TKD

+50 kg.
1.Mezei Nikoletta (Barátság SE Battonya) TKD
2.Pallag Csenge (Bp.Sasok SE) TKD
3.Demeter Evelin (Makó Budo Klub TKD szakosztály) TKD
3.Varga Dorina (Combat "D" SC Szeged) KB

Fiú
35 kg.
1.Kis Márk (Hatvani Taekwon-do Club) TKD
2.Válóczi Gergő (Hatvani Taekwon-do Club) TKD
3.Kovács Gergő (Padányi Taekwon-do Club) TKD
3.Hrabovszki András (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD
42 kg.
1.Bella Richárd (TKD SPIRIT SE Heves)
2.Baráth Albert Károly (Esztergomi Kick-box SE Esztergom)
3.Nász József (Budapesti Tigrisek SE)
3.Patai Patrik (TKD SPIRIT SE Heves)
55 kg.
1.Bali Rajmund (Nyergesújfalu SE) KB
2.Tóth Roland (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD

+55 kg.
1.Hrabecz Krisztián (TKD SPIRIT SE Heves) TKD
2.Szabó József (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD
3.Tóth Szabolcs (Hatvani Taekwon-do club) TKD
3.Boros Márk (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD

IFJÚSÁGI
leány
50 kg.
1.Demeter Szatmári Beáta (Hatvani Taekwon-do Club Hatvan) TKD
2.Domokos Virág (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD
3.Hrabovszki Melinda (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD

55 kg.
1.Tóbiás Katinka (Combat "D" SC Szeged) KB
2.Tamás Boglárka (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD

60 kg.
1.Ármán Kata (Combat "D" SC Szeged) KB
2.Szilassi-Horváth Réka (Makó Budo Klub TKD szakosztály) TKD
65 kg.
1.Makán Doroti (Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub) TKD
2.Süli Tamara (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD

IFJÚSÁG
Fiú
52 kg.
1.Kajtár Bence (Esztergomi Kick-box SE) KB
2.Pápai Patrik (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD
3.Tóth Balázs (Barátság SE Battonya) TKD
3.Nedreu Péter (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD

58 kg.
1.Debre Bence (Esztergomi Kick-box SE) KB
2.Didenkó Alexander (Nyergesújfalu SE) KB
3.Szőke Barnabás (Combat "D" SC Szeged)KB
3.Eszenyi Tamás (Tiszafüredi ITF Taekwon-do Club)TKD

63 kg.
1.Jónás József (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD
2.Simon Imre (Padányi Taekwon-do Club) TKD
3.Faragó Róbert (Dragon TKD Kétegyháza) TKD
3.Bitai Sándor (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD
70 kg.
1.Sági Zsolt (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat) KB
2.Juhász Ábel (Barátság SE Battonya) TKD
3.Pap Csanád (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD
3.Szász László (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD
80 kg.
1.Lőrincz Balázs (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD
2.Pilán Márkó (Dragon TKD Kétegyháza) TKD
3.Székely János (Kondorosi Kick-box Egyesület) KB

FELNŐTT
Nők
56 kg.
1.Czinege Dóra (Tiszafüredi ITF Taekwon-do Club) TKD
2.Bécsi Nikolett (BALATONFÜREDI TKD. KLUB)TKD
3.Tamás Tímea (Magyarbánhegyes és Mezőhegyes Platán-Corvin FujiMae Team) TKD

Férfi
57 kg.
1.Beleznai Gergő (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD

63 kg.
1. Kokavecz Péter (Békéscsabai Lakótelepi SE Kickbox Szakosztály) KB
2.Rálik Balázs (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) KB
3.Balán Roland (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) KB
70 kg.
1. Hirsch Viktor (Nyergesújfalu SE) KB
2. Balázs Árpád Club Dynamic Se Szeged) TKD
3.Németh István (CONTACT Kick - box és Thai - box H.E Orosháza) KB
3.Tánczos László (Spárta Taekwon-do Team Medgyesegyháza) TKD
78 kg.
1.Kovács Ákos (Békéscsabai Lakótelepi SE Kickbox Szakosztály ) KB
2.Friedl Flórián (CONTACT Kick - box és Thai - box H.E. Orosháza) KB
3.Bulyovszki György CONTACT Kick - box és Thai - box H.E Orosháza) KB
3Chalmovszki Mátyás CONTACT Kick - box és Thai - box H.E. Orosháza) KB


+85 kg.
1.Daraki Zoltán (CONTACT Kick - box és Thai - box H.E.Orosháza) KB
2.Deli Roland (CONTACT Kick - box és Thai - box H.E Orosháza) KB
3.Varga-Dudás Tibor (Bp.Sasok SE) TKD
3.Szellelki Dávid (Platán-Corvin FujiMae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD

HARD CONTACT
68 kg.
1. Pataki Krisztián (Budapesti Tigrisek SE) TKD
2.Rusz István (Spárta Taekwondo Team Medgyesegyháza) TKD
3.Veder Martin (FUJI Team Kétegyháza) MMA

78 kg.
1.Leiti Edmond (Budapesti Tigrisek SE) TKD
2. Kiss Viktor (Budapesti Tigrisek SE) TKD
3. Bulyovszki György (Contact Kick-box és Thai-boksz Orosháza) KB

+78 kg.
1.Vida Balázs (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat) KB
2. Csóti István (Fuji Team Kétegyháza) MMA
3.Daraki Zoltán (Contact Kick-box és Thai-boksz Orosháza) KB

ERŐTÖRÉS
LÁNY IFJÚSÁGI
1.Kollárovszky Viktória (Viharsarok Budo SE Békéscsaba) TKD
2.Süli Tamara (Platán-Corvin Fujimae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD
3.Szilassi-Horváth Réka (Makó Budo Klub TKD Szakosztály) TKD

NŐ FELNŐTT ERŐTÖRÉS
1.Bécsi Nikolett (Balatonfüredi TKD) TKD
2.Czinege Dóra (Tiszafüredi ITF Taekwon-do Club) TKD
3.Romero Alicia (Bp.Hurrikán Taekwon-do Club) TKD
FIÚ IFJÚSÁGI ERŐTÖRÉS
1.Oravecz Marcell (Platán-Corvin Fujimae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes)
2.Józsa Dániel (TKD Spirit Egyesület Heves)
3.Kiss Roland (Makó Budo Klub TKD Szakosztály)

FÉRFI FELNŐTT ERŐTÖRÉS

1.Rádai Imre (Barátság SE. Battonya) TKD
2.ifj. Zsiga Zsolt (OKKSZK Karate Egyesület, Orosháza) KYOKUSHIN
3.Szelleki Dávid (Platán-Corvin Fujimae Team Magyarbánhegyes és Mezőhegyes) TKD
A mai verseny a következő személyek és szervezetek támogatásával valósult meg:
Mezőhegyes Város Önkormányzata
Magyarbánhegyes Község Önkormányzata
József Attila Általános Művelődési Központ Mezőhegyes
Békés Megyei Harcművész Szövetség
OTP Dél-Alföldi Regionális Igazgatósága
Fajó János Magyarbánhegyes alpolgármestere
Jeszenka Zoltán
Kerekes György
Krecsméri Tibor
Új Zoltán - Önkormányzati képviselő urak Mezőhegyesről
Kintner János
Páger Károly
Tamás József – Önkormányzati képviselő urak Magyarbánhegyesről
FUJI-MAE Hungary
Bán-Mix Kft. - Orbán József ügyvezető
Franczek és Társa Kft.
Bodor Tibor
Dér Vilmos
Papp János vállalkozók
Bihari Emil
Demény Lajosné
Soósné Záluszki Mária magánszemélyek
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel