Visszavágott Balzsay csapata, a KSI Budapest

2014. 01. 27. 18:39
Visszavágott Balzsay csapata, a KSI Budapest

A KSI Budapest vendégbokszolókkal megerősített csapata 14:6 arányú győzelmet aratott a BoxingONE Championship szombat esti fordulójában. A nehézsúlyú Rüll Tamás fantasztikus mérkőzésen, hátrányból fordítva idő előtt nyert.

Az egyik budapesti bevásárlóközpont különtermében, kicsivel több mint 300 néző előtt megrendezett BoxingONE fordulóban a KSI Budapest csapata a szerbiai „Farkasokat”, vagyis a Spartak Suboticát látta vendégül. A két alakulat tavaly decemberben egyszer már összecsapott, s a szabadkai találkozót 15:6 arányban a helyiek nyerték meg.
Akció - BoxingONE Championship, KSI Budapest.JPGAkció - BoxingONE Championship, KSI Budapest
Balázsay Károly csapatát tehát fűtötte a visszavágás lehetősége, így a győzelem érdekében a csapatfőnök vendégbokszolókkal is megerősítette a keretet. Ennek meg is lett az eredménye, hisz a kilenc páros közül 6 magyar győzelem, kettő vereség és egy döntetlen született – vagyis magabiztos, 14-6 arányú magyar győzelem született. De sajnos a pontkülönbség elmaradt attól, mint amennyivel a KSI Szabadkán kikapott, ami miatt a magyar csapat bizony hátrány lesz a rájátszást érő helyekért folyó versenyfutásban.
 
Vegyes érzelmek vannak bennem, mert láttunk nagyon jó és harcos meccseket, de a srácok egy része nem tudta azt hozni, amit vártam. Az akarat és az igazi győzni akarás hiányzott egy két helyen és emiatt kicsit szomorú vagyok. Összességében azért nem panaszkodhatom, hiszen mi nyertük a hazai fordulót 14:6-ra” – fogalmazott Balzsay Károly csapatfőnök.
Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
ifi 56 kg: Laska Tamás – Gligoric Aleksa 3:1 (2:0)
ifi 69 kg: Bársony Bernárd – Sabo Florian 0:4 (2:2)
56 kg: Berna Dávid – Dimitrijevic Nenad 3:1 (4:2)
60 kg: Könnyű Róbert – Osadkovski Milan 3:1 (6:2)
64 kg: Vadász András – Zbucnovic Nikola TKO2 (9:2)
64 kg: Szirtes Zoltán – Bacic Vanja 2:2 (10:3)
69 kg: Tarr Péter – Popovic Ivan 3:1 (12:3)
75 kg: Csutak Dániel – Memetovic Denis 1:3 (12:6)
91 kg: Rüll Tamás – Despotovic Goran TKO3 (14:6)
 
szöveg: MÖSZ / Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5699
Fekete László ambiciózus tervei
12740
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
403
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3073
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel