Vető Gábor szünetelteti karrierjét

2013. 03. 11. 12:47
Vető Gábor szünetelteti karrierjét

A fantasztikus mérlegű magyar reménység közel egy esztendeje nem bokszolt, s a folytatásról semmi hír.

A még mindig csak 24 esztendős várpalotai sportoló profi karrierje 2009-ben úgy indult, mint egy tündérmese: 2007-ben egy nemzetközi amatőr tornán meglátta egy nyugat európai boxmenedzser, aki két évvel később szerződést ajánlott, kiköltöztette Svájcba, civil munkát keresett neki, s közben gondosan egyengette pályafutását.

Vető Gábor kifejezetten sokat bokszolt, hol gyengébb, hol némileg jobb ellenfelek ellen. Ringbe léphetett olyan rendezvényeken, ahová magyar bokszolót ritkán hívnak, mint például a Vlagyimir Klicsko – David Haye gálán, melyre akkoriban az egész világ figyelt. 

Vető Gábor profi ökölvívóVető Gábor profi ökölvívóA menedzsment ellenfélválasztását ugyan sokszor kritikával illették, ám Vető több olyan bunyóst megvert, akiknek a neve valamikor jól csengett a boksz vilgában. Számos címet, mint például a WBC junior vb-övét is begyűjtötte, miközben fantasztikus rekordot „ütött össze” magának, amely 28 hibátlan ringbe lépésből áll, 22 KO/TKO mellett.

Utoljára tavaly áprilisban a GBU kisváltósúlyú címét védte a korábban sztárként jegyzett Justin Juuko ellen (KO-val nyert a 2. menetben), s úgy tűnt, hogy ez a győzelem megnyitotta a kapukat a világhírnév felé: Don King érdeklődött iránta, és a tengerentúlon egy Zab Judah elleni mérkőzést is tető alá akartak hozni a magyar reménységnek.

Ám ezt követően semmilyen hír nem látott napvilágot a magyar, és részben a nemzetközi szaksajtót korábban „forgószélként meghódító” profi ökölvívóról.

Vető Gábor 11 hónapja nem bokszolt, ez az ő karrierjében annyi idő, amennyi alatt máskor 3-4 mérkőzést is abszolvál. Ekképp joggal merült fel bennünk a kérdés, mi történt az ökölvívóval?! Próbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, sikertelenül, így más vonalon indultunk el, kicsit több sikerrel.

A sportoló több ismerősétől azt az információk kaptuk, hogy Gábor bizonytalan ideig szünetelteti karrierjét! Ennek oka, hogy bár tündérmesének látszott a karrierje, az korántsem volt az.

A hírek szerint Gábornak megromlott a viszonya menedzserével, Oliver Dütschlerrel. A bokszoló a rendezetlen körülményeket sérelmezi, melynek a fő vonulata természetesen anyagi természetű. Mint kiderült, Vető jó ideje saját keresetéből finanszírozta karrierjét, beleértve az edzéseit, szállást, satöbbi, ami ezen a szinten már meghaladta a lehetőségeit, s elment a kedve a folytatástól.  (Korábbi nyilatkozata ITT - a szerk.)

Reméljük, idővel rendeződik majd Vető Gábor helyzete, és megújult erővel tér vissza az ökölvívás vérkeringésébe.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel