Veszélyben az ökölvívás olimpiai részvétele?!

2018. 02. 06. 14:30
Veszélyben az ökölvívás olimpiai részvétele?!

Az amatőr világszövetség (AIBA) körüli gondok miatt veszélybe kerülhet az ökölvívás olimpiai részvétele.

Veszélybe kerülhet az ökölvívás olimpiai részvétele, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elégedetlen a sportág nemzetközi szervezetének (AIBA) irányításával és pénzügyi helyzetével. 

A NOB igazgatótanácsának kétnapos phjongcshangi ülését követően a szervezet elnöke, Thomas Bach elmondta: rendkívül "nyugtalanítónak" találják, ami az ökölvívóknál történik, és készek a sportággal kapcsolatban "merész döntéseket" is meghozni. 

„A NOB fenntartja magának a jogot, hogy felülvizsgálja az ökölvívás részvételét a 2018-as ifjúsági olimpián, illetve a 2020-as tokiói olimpián"- közölte Bach. Hozzátette: elégedetlenek az AIBA által készített jelentéssel, így a NOB vizsgálni fogja a szervezet további működését. 

A NOB korábban felfüggesztette az AIBA-nak járó pénzek kifizetését, amíg a szervezeten belüli helyzet nem normalizálódik. A NOB végrehajtó bizottsága azért döntött így, mert az AIBA-ban július óta vezetői válság van: októberben felfüggesztették a korábbi elnök Vu Csing Kuót, aki csődközeli helyzetbe vezette a szövetséget, s ezért novemberben lemondott tisztségéről. A szövetséget ideiglenesen az olasz Franco Falcinelli irányította, aki a január végi rendkívüli kongresszuson nem vállalta tovább a megbízatást. 

Jelenleg az üzbég Gafur Rahimov személyében ismét ideiglenes vezetője van a szervezetnek, akinek a megbízatása a novemberi, moszkvai elnökválasztásig érvényes. Az viszont korántsem megnyugtató a helyzet rendezése szempontjából, hogy az angol lapok „veszélyes bűnözőnek” írják le az üzbég sportvezetőt: a Guardian szerint kábítószer-kereskedelemben érdekelt, s a bankszámláját az Egyesült Államokban már befagyasztották.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9283
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7485
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6255
Tyson Fury bejelentette a következő küzdelmének időpontját
4704
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel