Véres ringcsaták a salgótarjáni szorítóban

2018. 10. 13. 12:38

Kemény mérkőzéseket láthatott a nógrádi város közönsége, illetve az M4 Sport csatorna nézői.

Volt dolguk a „felcsereknek” a menetek közötti szünetekben.

Remek hangulatú, teltházas bokszgálát rendezett a Felix Promotion International pénteken, a salgótarjáni városi sportcsarnokban.

A „Magyar Ring” gála főmérkőzésén a cirkálósúlyú magyar-bajnoki címért csapott össze Darmos József és Tóth Tamás. A kiváló, közönségszórakoztató adok-kapok mérkőzésen a címvédő Darmos kezdett jobban, nagyszerűen bokszolt, és úgy látszott, hogy akár magabiztos győzelmet is arathat. Ám Tóth a meccs felétől felpörgette az összecsapást, és ledolgozta a hátrányát. Nyolc menet alapján úgy látszott, hogy Tóth van nyeregben, és a hátralevő időben bebiztosíthatja győzelmét. Sajnos a várt, látványosnak ígérkező végjáték elmaradt, mivel a 9. menet elején a két nagyszerű harcos csúnyán összefejelt, mindketten komolyan felszakadtak – az orvos javaslatára nem folytatódhatott a küzdelem! Ilyenkor a szabályok értelmében a pontozás dönt. De nem döntött, mivel a lapok ekkor (többségi) döntetlent mutattak.

A legmagasabban rangsorolt magyar profi öklöző, Szellő Imre (22 győzelem, 0 vereség) remek csatát vívott a venezuelaiak kiválóságával, a sokat szabálytalankodó Gusmyr Perdomo-val. Sajnos a két bunyós a meccs hevében többször összefejelt, amelynek Szellő volt a kárvallottja, így Bertók Róbertnek bőven volt dolga a szünetekben. Szerencsére a ceglédi versenyző koncentrációját ezen az estén semmi zavarhatta meg, s végül a hetedik menet véghajrájában megrendítette Perdomo-t, majd a következő akciójával eldöntötte az összecsapást (TKO).

szello-perdomoSzellő Imre és Perdomo csatája (fotó: Rózsa Tamás)

Hasonlóan véres jelenetek játszódtak le Kovács Zoltán „Caramel” és a szintén venezuelai Rafael Hernandez (28 győzelem, 11 vereség, 2 döntetlen) mérkőzésén is. A nyírségi bunyós már a mérkőzés előtt megjósolta, hogy ezt a meccset nem fogja megúszni sérülés nélkül, s igaza lett - sajnos már a párharc elején! Kovácsot érthetően zavarta a szemébe folyó vér, ám Nagy Lajosnak sikerült a szünetekben csillapítani a vérzést, így a magyar versenyző hamar visszaszerezte magabiztosságát. A Felix Promotion klasszisa menetről menetre egyre magabiztosabb lett, amikor kiismerte Hernandez mozgását. Ám amikor a 7. menetben ismét felnyílt a sérült Kovács egyik sebe, a mérkőzésvezető – a ringorvos javaslatára – beszüntette a küzdelmet. A pontozólapok alapján Kovács egyhangú pontozással diadalmaskodott.

További eredmények, elől a győztesek
Kispál Zoltán – Ismert Zeric TKO4
Urbán Ferenc – Fahir Cebic TKO2
A cikkben felhasznált fotókat Rózsa Tamás készítette!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Turu István
3685
Elhunyt a korábbi vitathatatlan nehézsúlyú világbajnok
3519
„Én meg tudom állítani Usyk-ot”
2632
Floyd Mayweather Jr. visszavágót ajánlott Manny Pacquiao-nak?
2220
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel