Végre önfeledt öröm Bakuban

2015. 06. 24. 17:40
Végre önfeledt öröm Bakuban

A magyar csapat minden reménye, a 75-ban szereplő olimpiai 5. helyezett Harcsa Zoltán.

Bakuban az I. Európai Játékokon a Crystal Csarnokban az elmúlt napok sikertelen mérkőzései után a magyar csapat minden reménye a 75-ban szereplő olimpiai 5. helyezett, Eb bronzérmes Harcsa Zoltánban összpontosult, aki az idei évi lengyel bajnoka ellen lépett kötelek közé, a 22 éves Kamil Gardzielik, junior Európa-bajnoki bronzérmes. A tét a négy közé kerülés volt. Harcsa mindhárom menetet megnyerte és meggyőző öklözéssel érte el egyhangú sikerét. 

dr. Kovács László szövetségi kapitány: "Remek meccs volt, a lengyel is nagyon felkészült. Két szóval jellemezném Harcsa sikerét, magabiztos és impozáns. Az első menetben nagyon elkapta a tempót, a másodikban és a harmadikban pedig látványos taktikai különbséget alakult ki kettejük közt." A döntőbejutásért az azeri Musalovval öklöz majd 26-án 11.15-kor.

Ellenfele a 25 éves dagesztáni születésű KHAYBULA MUSALOV, aki 2011-ig orosz színekben szerepelt. Idén csak első helyek kísérik útját. Megnyerte az azeri bajnokságot, a Bocskai emlékversenyt (Hegyi Barnabás előtt), első lett a Great Silk Way tornán Bakuban.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4388
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel