Végre hivatalosan bejelentették a Wilder-Fury visszavágót

2019. 12. 27. 19:09
Végre hivatalosan bejelentették a Wilder-Fury visszavágót

Meglepetés nincs, eddig is február 22-ről volt szó.

Az első küzdelem döntetlenre végződött.

Noha a különböző szaklapok már többször elsütötték, ám csak most lett hivatalosan bejelentve, miszerint 2020. február 22-én, Las Vegasban megrendezik a Deontay Wilder – Tyson Fury visszavágót. Mint ismert, két harcos egyszer már összecsapott a nehézsúlyú WBC világbajnoki címért, ám a tavaly decemberi párharc pontozásos döntetlenre végződött – Fury kétszer padlóra került, de összességében sokak szerint mégis jobbnak tűnt a 12 menet során.

A mérkőzést közleményben jelentették be, mely mindkét ökölvívó nyilatkozatát tartalmazta.

Örülök, és izgatott vagyok, hogy végre megtörténik az újabb mérkőzés. Meg akartam adni azt, amit a rajongók akartak. Most megadom nekik a kiütést is, és így nem lesznek viták a végén. Ezt megígérem! - fogalmazott Deontay Wilder, a WBC veretlen világbajnoka.

Nincs tovább mellébeszélés és menekülés. Megvan a dátum és az időpont, amikor az igazi bajnokra korona kerül. A világ nagyon várja a harcunkat, ami számomra egy befejezetlen üzlet. Alig várom február 22-ét! - jelentette ki a korábbi WBO/WBA/IBF világbajnok Tyson Fury.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2110
Haney pontozással nyert Loma ellen
699
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
302
Joseph Parker villámgyőzelmet aratott
262
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel