Frank Sanchez és Moses Itauma küzdhet az IBF övért
Új korszak kezdődhet a profi ökölvívás királykategóriájában, hogy Oleksandr Usyk június 26-án lemondott nehézsúlyú világbajnoki címeiről.
Az IBF közleményében méltatta az ukrán klasszis pályafutását, kiemelve, hogy Usyk a sportág egyik legkiemelkedőbb alakjává vált. A szervezet hangsúlyozta, hogy óriási megtiszteltetés volt világbajnokai között tudni a veretlen ökölvívót, akinek tehetsége, sportszerűsége és a tökéletességre való törekvése hosszú időre nyomot hagy az ökölvívás történetében. Az IBF egyúttal sok sikert kívánt a 39 éves bokszolónak pályafutása hátralévő részére.
Usyk döntése nem jelent visszavonulást. Az ukrán legenda korábban bejelentette, hogy még egy utolsó mérkőzést szeretne vívni, mielőtt lezárná páratlan karrierjét. Saját megfogalmazása szerint ez lesz pályafutása „utolsó tánca”, amelyet várhatóan az Egyesült Államokban rendeznek meg.
A cím megüresedésével az IBF azonnal intézkedett. A szervezet első helyen rangsorolt kihívóját, Frank Sanchezt, valamint a harmadik helyezett, veretlen brit tehetséget, Moses Itaumát kötelezte arra, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat az üresen maradt világbajnoki övért kiírt mérkőzésről. A feleknek július 29-ig kell megállapodniuk, ellenkező esetben az IBF pénzdíj-licitet írhat ki a találkozó rendezési jogára.
A párosítás ugyanakkor korántsem tekinthető biztosnak. Itauma következő mérkőzését már korábban lekötötték: augusztus végén a horvát Filip Hrgović ellen lépne ringbe. Emiatt könnyen elképzelhető, hogy a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és az IBF-nek új megoldást kell keresnie a megüresedett világbajnoki cím sorsának rendezésére. A nemzetközi szaklapok szerint ebben az esetben más élmezőnybeli nehézsúlyúak – például az üzbég olimpiai bajnok Bakhodir Jalolov – is képbe kerülhetnek.
Frank Sanchez az elmúlt hónapokban ismét bizonyította klasszisát, amikor látványos győzelmet aratott Richard Torrez Jr. felett, amellyel megszerezte az IBF ranglista első helyét. A kubai bokszoló régóta a divízió egyik legtechnikásabb versenyzőjének számít, azonban pályafutása során most először kerülhet valódi világbajnoki címmeccs küszöbére.
A mindössze 21 éves Moses Itaumát eközben sokan a nehézsúly következő szupersztárjának tartják. A brit ökölvívó robbanékony stílusával és kiemelkedő kiütési arányával rövid idő alatt a világranglisták élmezőnyébe emelkedett, és egy esetleges IBF-címmérkőzés újabb óriási lépést jelentene karrierjében.
Usyk visszalépésével teljesen átrendeződik a nehézsúly élvonala. Az elmúlt évek meghatározó világbajnoka önként mondott le öveiről, hogy lezárhassa pályafutását egy utolsó, számára különleges mérkőzéssel. Eközben a fiatal generáció előtt megnyílt az út: a következő hónapokban eldőlhet, kik lesznek azok a bokszolók, akik átveszik a sportág legpatinásabb súlycsoportjának vezető szerepét.
