Vasárnaptól női ifi és junior Eb Keszthelyen

2015. 08. 14. 15:12
Vasárnaptól női ifi és junior Eb Keszthelyen

Augusztus 16 és 22 között sorra kerülő női ifjúsági és junior Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitására vasárnap 15 órakor kerül sor Keszthelyen a Csokonai Gimnázium tornacsarnokában.

Augusztus 16 és 22 között sorra kerülő női ifjúsági és junior Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitására vasárnap 15 órakor kerül sor Keszthelyen a Csokonai Gimnázium tornacsarnokában. A csapatban többen is esélyesek lehetnek az első magyar aranyra.

Az eddigi öt női ifjúsági és junior Európa-bajnokságon összesen 14 magyar érem született, 3 ezüst és 11 bronz (az ifjúságiaknál 1 ezüst és 7 bronz, a junioroknál 2 ezüst és 4 bronz).  A csapatban többen is esélyesek lehetnek az első magyar aranyra, hiszen öt olyan versenyző is tagja a kereteknek, akik tavaly illetve idén világversenyeken érmekkel bizonyították rátermettségüket, felkészültségüket.

Csötönyi Sándor a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke közölte, hogy több mint 200 lány érkezik 25 országból. A MÖSZ célja  a hazai rendezéssel az, hogy segítsen kiemelkedni azoknak a versenyzőknek, akik közül 2020-ra már olimpiai kvalifikációt is szerezhetnek néhányan. Biztosra veszem, hogy óriási versenyeket látunk majd és néhány leendő olimpiai bajnokhoz és érmeshez is szerencsénk lesz - zárta nyilatkozatát az elnök.
csapatkép
Seres Attila a női ifjúsági és junior utánpótlás válogatott keretedzője jelezte, hogy a sikeres felkészülést követően akár 4-5 éremben is bizakodik, annak ellenére is, hogy a 21 ringbe lépő magyar lány között három is akad, aki élete első nemzetközi mérkőzésén lép majd ringbe (Petrovics, Bence, Kökény). 

A szakember beszámolt arról is, hogy komoly sérülés nem zavarta a munkát a tatai edzőtáborban sem, az eredeti tervek szerint végezték el a munkát. Ennek a végén óriási segítséget jelentett az, hogy Tatán együtt készülhettek a kitűnő olaszokkal, akik nagyon magas szinten állnak, megengedhették maguknak még azt is, hogy VB ezüstérmest is kihagytak a csapatukból, gyengébb formája miatt. De így is volt kitől mit tanulni, mert világ és Európa-bajnok is szerepel a csapatukban. Sokat jelentett az olaszokkal való közös munka, mert így sokkal élesebb és versenyszerűbb volt minden edzés.

Eb 2015 Keszthely

Ifjúsági csapat
48 kg Kalmár Beatrix Kecskemét, 51 kg Viglási Alexandra Varjú Boksz, 54 kg Róka Vanessza Sopron-Gyevát, 57 kg Kiss Marietta Egri SI,60 kg Takács Tímea Halásztelek, ifjúsági Vb 2015 3., 64 kg Kiss Tünde Halásztelek, junior Eb 2014 3.,  69 kg Cseri Gitta Szeged BC, 75 kg Szokol Fanni Ring SC Kaposvár, junior Eb 2014 3., 81 kg Pallás Szimonetta DVSC, 81+kg Bencze Eszter Vecsés SE

Junior csapat

46 kg Károlyi Gabriella Ring SK Kaposvár, 48 kg Kondákor Emília BBA Nagykanizsa, 50 kg
Finesz Kamilla FittBoksz Kőszeg, 52 kg Nagy Angéla DVSC, 54 kg Endre Krisztina Kiskunfélegyháza, 57 kg Kökény Szandra Taksony, 60 kg Villás Veronika KSI, 63 kg Gáll Bernadett Sopron-Gyevát, junior Eb 2014 3., 66 kg Petrovics Gabriella Ring SK Kaposvár, 80 kg Budai Vivien KSI, junior Vb 2015 3., 80+kg Juhász Adrienn Halásztelek

A női ökölvívás hazai elterjedtségére - legalábbis az utánpótlás korosztályban - jellemző, hogy összesen 14 klubból érkeznek a keretek tagjai. Halásztelekről és Kaposvárról 3-3, a Sopron-Gyevát, a DVSC és a KSI részéről 2-2 öklöző, Kecskemét, Eger, Szeged, Vecsés, Nagykanizsa, Kőszeg, Kiskunfélegyháza, Taksony és a Varjú Box 1-1 versenyző készül az EB-re.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
678
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel