Vári Gergő: én nem az interneten harcolok

2013. 12. 28. 18:10
Vári Gergő: én nem az interneten harcolok

Pikáns, és parázs összecsapás várható a vasárnap esti Vajda Gyula – Vári Gergő váltósúlyú Magyar-bajnoki címmérkőzésen.

Nem várt parázs összecsapás várható a Profibox Promotion vasárnap esti óbudai exkluzív boksz és küzdősport gáláján, hiszen a váltósúlyban megrendezésre kerülő Magyar-bajnoki párharc résztvevői ki nem állhatják egymást.

A szombati mérlegelésen – melyről külön cikkben fogunk beszámolni – már kis híján ölre ment Vajda Gyula (14 győzelem – 4 vereség) és Vári Gergő (11 győzelem – 3 vereség). Ennek hátteréről az utóbbi bokszolót kérdeztük.
Vajda Gyula vs Vári GergőVajda Gyula vs Vári Gergő
„Amióta kiderült, idestova két hónapja, hogy egymás ellen fogunk küzdeni, ellenfelem az egyik közösségi oldalon valóságos hadjáratot folytatott ellenem. Folyamatosan „kóstolgatott”, privát üzenetekkel zaklatott, meg ilyenek” – fogalmazott Vári. „A végén már elég durván ment az eszmecsere, melynek csúcspontja volt ez a mérlegelésen történt lökdösődés. Hozzátenném, hogy ezt sem én kezdeményeztem. Van véleményem a dologról, de megtartom magamnak. Csak annyit mondanék, hogy nem túl intelligens ez a fajta viselkedés, főleg a hangneme, amit Vajda megengedett magának.”

Vári Gergő elmondta, hogy ez az eset nem zökkentette ki a nyugalmából, hanem még nagyobb elszántságra késztette – már a felkészülés alatt.

„Hogyne motiválna… Vajda minden nap egyre messzebbre ment, amit én az edzéseken dolgoztam fel. Minden bokszzsákban, minden kesztyűpartnerben őt láttam. Komolyan mondom, sokkal többet tudtam dolgozni, százhúsz százalékot adtam ki magamból. Köszönöm Gyulának, hogy ennyi erőt adott nekem. Győzni fogok, győznöm kell. De a harcomat én nem az interneten vívom!” 

Vári bokszolt már Magyar-bajnoki címért, igaz középsúlyban. Most viszont váltósúlyban lép szorítóba. „Az egy rosszul sikerült kirándulás volt” – érvelt az ökölvívó. „Híznom kellett, tompának, lassúnak éreztem magam. A váltósúly viszont az én kategóriám, itt érzem erősnek és gyorsnak magam. Nem okozott problémát a súlyhozás."

A Profibox Promotion december 29-én a Corinthia Aquincum Hotelben hozza tető alá évzáró, úgymond elő szilveszteri exkluzív rendezvényét, melynek programjában négy profi ökölvívó Magyar-bajnoki összecsapás, valamint – a vállalkozástól szokatlan módon – egy profi kick-boksz Magyar-bajnoki címmérkőzés is helyet kapott.

Az exkluzív gálára jegyeket – korlátozott számban – a petranyibox[kukac]gmail.com email címen, vagy a +3630 272 12 67-es telefonszámon lehet rendelni, 5 ezer, illetve 15 ezer forintos áron. Utóbbi háromfogásos vacsorával együtt értendő!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
14652
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9380
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7591
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6329
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel