Varga Miklós már zsákol

2009. 04. 07. 17:34
Varga Miklós már zsákol

Dr. Nagy Tibor, a Kenézy kórház fül-orr-gégész főorvosa egy hónapja operálta meg az ökölvívó válogatott kiválóságát, Varga Miklós. Örömmel jelentjük, olimpikonunk szépen halad a gyógyulás útján, edzésprogramjában már nem csak futás, kerékpározás és erősítés szerepel, de teljes erővel püföli a zsákokat is.

- Amikor a főorvos úr az orrműtét után azt mondta, hogy legalább hat hétre lesz szükség, mire újra teljes erőbedobással végezhetem az edzéseket, nem nagyon akartam elhinni. Úgy gondoltam, rövidebb idő is elég lesz a gyógyuláshoz. De az a helyzet, hogy érintésre még mindig nagyon érzékeny az orrom, egyetlen egy porcikám sem kívánja, hogy egy nagy ütést „nyeljek be” rá. Emiatt igazán még a bunyó sem hiányzik, bár amikor edzésen látom a srácokat, akkor szívem szerint beállnék közéjük. Kivárom a teljes gyógyulást, amikor már nem kell visszafognom magam. Remélem, május közepén, a csehországi Usti nad Labenben megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen már szorítóba léphetek. Persze, a végső szót úgy is a főorvos úr és az edzőm, Máté Attila mondja ki – nyilatkozta portálunknak az Európa-bajnoki bronzérmes Varga Miklós.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15915
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9444
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6441
Mike Tyson és Roy Jones mérlegre állt
3023
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel