Van még a tankban

2013. 07. 10. 23:37
Van még a tankban

A 41 éves, fordított alapállású amerikai nehézsúlyú veterán, Tony Thompson (38 győzelem – 3 vereség) az elmúlt fél évben bizonyította, hogy még van helye a királykategória komolyan vehető bunyósai között.

Mint ismert, Thompson az elmúlt hétvégén ismét kiütötte a britek olimpiai érmes reménységét, David Price-ot, amely siker után a tengerentúli ökölvívó természetesen nem a nyugdíjas éveken, hanem a tovább pályafutásán gondolkodik. Ráadásul a bunyós jelenleg a saját maga ura, nincs szerződése egyetlenegy promóterrel sem, vagyis a számára legkedvezőbb ajánlatot fogadhatja el.

„Azt akarom, hogy az emberek tudják, készen állok meghallgatni minden komoly ajánlatot karrierem mostani szakaszában” – mondta. „Kétszer is legyőztem az elmúlt 6 hónapban Price-ot, a szülővárosában, saját közönsége előtt, amivel megmutattam a világnak, hogy 41 évesen is van még a tankban.”

Amikor veterán bunyós februárban először legyőzte Price-ot, nagy hirtelen számos komoly ajánlatot kapott, ám felesége, Sydnee Thompson javaslatára, aki főállásban menedzser-tanácsadóként dolgozik Tony oldalán, a visszavágó mellett döntött.
Tony-Thompson Sydnee.JPGTony Thompson and Sydnee Thompson
„A feleségem mindig is kiemelkedő szerepet játszott a karrierem alakulásában, s az elmúlt időben részese volt minden üzleti döntésnek. Már nem a színfalak mögött adom neki a pénzt, hanem együtt dolgozunk meg érte, melyből részesedést kap. Tehát már nem csak otthon ő a főnök, hanem a munkában is” – fogalmazott Thompson.

Tony Thompson érdekes karriert futott be, hiszen 2000-ben debütált a profik között, de még abban az évben, az 5. meccsén, pontozásos vereséget szenvedett Erik Kirkland ellen. Ugyan a „vájtfülű” bokszrajongók talán még emlékeznek a „Thunderbox” nevű 2002-es tornára, melynek döntőjét elbukta Maurice Harris ellen, ám az nem szerepel a rekordjában, vagyis hivatalosan azóta csak Vlagyimir Klicsko tudta legyőzni, igaz, kétszer is.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel