Változások a szakmai irányításban a Magyar Ökölvívó Szövetségnél

2016. 09. 06. 22:45
Változások a szakmai irányításban a Magyar Ökölvívó Szövetségnél

Kedden megtartotta az olimpia utáni első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szövetség vezérkara.

Előbb megtárgyalták, majd elfogadták dr.Kovács László szövetségi kapitány beszámolóját és értékelését az olimpiai ciklusban végzett munkáról, annak eredményeiről.

Ezt követően meghatározták, majd elfogadták a sportág eredményességének visszaállítása érdekében teendő parancsolóan szükséges és elodázhatatlan feladatokat. Ezek között kiemelten szem előtt tartják a megalkuvás nélküli folyamatos központi edzőtáboroztatást. Erős controlling rendszer bevezetésére kerül sor, mely azonnali visszaigazolást ad a szakembereknek a kijelölt szakmai munka helyességéről vagy esetleges helytelenségéről. Bevezetik az ifjúságiak részére az ösztönzőrendszert, melytől azt várják, hogy kellő megtartó erőt biztosít. Ezen kivül egyéni menedzselésen keresztül életpálya modellt kívánnak nyújtani a legrátermettebb és legtehetségesebb fiataloknak. A megújulás érdekében felállított szempontok és tervek között az edzőképzés fejlesztése örökzöldnek számít.

Mivel dr.Kovács László két ciklus letöltése után (2009. január 1-től állt a sportág szakmai vezetésének élén) időközben már beadta lemondását, a MÖSZ elnökségének új helyzettel kellett szembe néznie. Dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnökének előterjesztését az elnökség egyhangúlag támogatta. Ahogy Csötönyi fogalmazott "ambiciózus fiatalokkal töltötték fel a szövetség szakmai vezetését."

A szövetségi kapitányi posztot ifj. Balzsay Károly veszi át (a vele készült interjú a mellékletben). Balzsay 37 éves, EB-ezüstérmes (2002), WBO nagyközépsúlyú világbajnok. A nagy világversenyeken segítője Erdei Zsolt lesz. Dr. Kovács László a jövőben a szakmai igazgatói feladatokat látj el, teendői között a szakmai tervek kialakítása, az egyesületek szakmai munkájának ellenőrzése, a sportágfejlesztési program irányítása szerepel majd. 

Interjú Balzsay Károllyal >>>

Új arcok kerültek a női válogatottak élére is. Edzőként mindenképpen új a Kovács Mária-Ancsin Katalin páros, akik idén még az olimpiai kvóta megszerzéséért versenyeztek. Kovács Mária kétszeres világ és négyszeres Európa-bajnok a felnőtt női válogatott vezető edzője lett, míg a korábbi Eb bronzérmes Ancsin Katalin az utánpótlás vezető edzője lett. Szaktanácsadóként id. Balzsay Károly segíti a munkájukat.

Interjú Kovács Máriával és Ancsin Katalinnal >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5661
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel