Vajda Gyula tűzijátékot ígér

2014. 12. 27. 21:45
Vajda Gyula tűzijátékot ígér

Hétfőn, Budapesten kerül megrendezésre az a bokszgála, ahol Vajda Gyula is címet véd.

A Profibox Promotion az óbudai Aquincum Hotelben rendezi az év végi bokszgáláját (FIX TV, élő), melynek programjában öt címmérkőzés is bemutatásra került. Az esemény egyik érdekesnek ígérkező párharca a Vajda Gyula – Sánta Krisztián váltósúlyú magyar bajnoki címmérkőzés lesz, ahol a hajdúsági bunyós címvédőként lép kötelek közé.

A 25 éves Vajda dolga nem lesz egyszerű, hiszen kihívója kemény, remek verekedő, aki ráadásul egy súllyal feljebbről fogyaszt le a bajnoki cím kedvéért. „Krisztián egy kemény srác, de én is az vagyok, és azt hiszem nem lesz probléma, optimistán várom a párharcot. Jó érzés lesz életemben először címvédőként ringbe vonulni, egy ilyen remeknek ígérkező gálán.”

Vajda optimizmusa természetesen a felkészüléséből táplálkozik, mert mint elmondta, mindent megtett a siker érdekében.

„Felkészülésemet a Debrecen Hungary Rajah Muay Thai Box Clubban végeztem” – kezdte. „Májusban kerestem fel Balogh Norbi mestert, aki engedélyezte, hogy az ő csapatában edzek, és vállalta a felkészítésemet is. Nagyon kemény munka folyik itt, jól sikerült a felkészülés, a védekezésemen, valamint a fizikumomon javítottunk a legtöbbet.

„Nagyon jó kesztyűpartnerekkel tudtam készülni, gondolok itt Balogh Norbira, Garai Józsira és természetesen az én legjobb barátomra, Komjathi Szikla Lacira, aki mindenben segíti a felkészülésemet. Ez az első címvédő küzdelmem, minden tőlem telhetőt meg fog tenni, és bízok az elvégzett munkában, no és persze magamban is. Lesz tűzijáték, arról én gondoskodom!”


További címmérkőzések a hétfői gálán
Kanalas Róbert – Molnár Gábor, légsúly, WBF nemzetközi
Petrányi Zoltán – Csala Zoltán, nehézsúly, WBF nemzetközi
Nagy Lajos Márk – Albert Ferenc, középsúly, WBF nemzetközi 
Bogdán Zsolt – Danny Williams, nehézsúly, GBF vb-cím
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel