Usyk már a Ruiz-Joshua győztesére vadászik

2019. 10. 15. 18:28
Usyk már a Ruiz-Joshua győztesére vadászik

Az ukrán azonnal kiállna a nehézsúlyú világbajnokkal. Bárkinél is lesz az öv december 7-e után.

Ugyanakkor Kubrat Pulev is erre vár.

Az elmúlt hétvégén sikeresen bemutatkozott a nehézsúlyúak között a korábbi vitathatatlan WBO/WBA/IBF/WBC világbajnok Oleksandr Usyk (17 győzelem, 0 vereség), s máris megfogalmazta a terveit. A 32 éves ukrán a lehető legrövidebb időn belül világbajnoki címért akar bokszolni.

Usyk a következőket mondta a Chazz Witherspoon elleni győztes küzdelmét követően, amikor megkérdezték, hogy kivel bokszolna szívesebben: a WBO/WBA/IBF világbajnok Andy Ruiz Jr-ral, vagy a korábbi bajnokkal, Anthony Joshuával. „Joshuával szeretnék” - fogalmazott. Mint ismert, a két ökölvívó december 7-én, Szaúd-Arábiában fog újra megküzdeni.

Köztudott, hogy Usyk-nak és Joshuának ugyanaz a promótere – Eddie Hearn! Vagyis amennyiben „AJ” decemberben visszaszerzi korábbi trónját, a Joshua-Usyk párharc csak a brit üzletemberen múlik.

Nem tudom, hogy ki lesz a következő ellenfelem, vagy mikor bokszolok újra. Ezt a Eddie Hearn-től kell megtudni. De ha rajtam múlik, akkor a Ruiz-Joshua győztesét választanám. - mondta az ukrán.

Amúgy érdekes a helyzet. Bárki is lesz december 7-e után a világbajnok, az ellenfelek sorban állnak. Ismert tény, hogy a WBO-nál Oleksandr Usyk a kötelező kihívó, de az IBF-nél viszont a bolgár Kubrat Pulev is ebben a státusban várja a világbajnoki összecsapást, feltéve, ha november 9-én győztesen hagyja el a szorítót Rydell Booker ellen. Erről Eddie Hearn beszélt.

Érdekes a dolog, hiszen két kötelező címvédés is el van rendelve. A Joshua-Ruiz győztese két levelet is kapni fog, és el kell döntenie, hogy mi legyen. Bármi megtörténhet. Még az is, hogy Usyk előbb a betöltetlen övért harcol. Annyit tudok, hogy Joshua nem akarná elveszteni egyik övet sem. - fogalmazott Hearn.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
34039
Miben, és miért halt meg?
8822
Állítólag hivatalos a Fury-Usyk vitathatatlan mérkőzés
1418
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4458
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel