Usyk magabiztosan legyőzte Dereck Chisorát

2020. 11. 01. 01:09
Usyk magabiztosan legyőzte Dereck Chisorát

Megrendezésre került a régóta várt nehézsúlyú párharc.

Az esélyes győzött.

Szombat este Londonban rendezték azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén egy nagy érdeklődéssel várt nehézsúlyú összecsapást rendeztek az ukrán Oleksandr Usyk (18 győzelem, 0 vereség) és Dereck Chisora (32 győzelem, 10 vereség) között.

Tudás és technika, vagy erő? Ez volt a kérdés a küzdelem előtt. A küzdelem során kiderült, hogy október utolsó napján az előbbi a nyerő.

A 12 menetre kiírt összecsapás nagy Chisora akciókkal kezdődött, aki szemmel láthatóan zavarba hozta a második nehézsúlyú mérkőzésén ringbe lépő Usyk-ot. Ekkor úgy tűnt, van keresnivalója a 36 éves brit öklözőnek, ám a folytatásban a korábbi WBC/WBO/WBA/IBF cirkálósúlyú világbajnok ukrán rendezte sorait, és menetről menetre egyre magabiztosabban bokszolt.

Az összecsapás nagy iramú volt, és végig benne volt a feszültség. Vajon Chisora betalál egy igazán nagy bombával tisztán, vagy Usyk "megoldja"?

A mérkőzés közepén már minden úgy történt, ahol Usyk akarta – nagyon megverte Chisorát, aki a 7. menet hajrájában közel is került egy padlózáshoz. Mivel a britnek már csak a 10. menetben sikerült szorossá tenni a párharcot, így Usyk magabiztosan várhatta az eredményhirdetést.

A hivatalos pontozás ugyan a látottaknál jóval szorosabban alakult, hiszen 117-112, 115-113 és 115-113 állt az ítészek papírjain – Oleksander Usyk tehát egyhangú pontozással diadalmaskodott, aki ha „köti az ebet a karóhoz”, legközelebb már a WBO vb-övért meccslehet Anthony Joshua ellen, vagy – ha elveszik/lemond az övről a brit - a betöltetlen címért...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel