Usyk csapata szerint gondok vannak Moszkvában

2018. 07. 13. 21:11

Az ukrán WBO/WBC világbajnok menedzsere szerint komoly szervezési hiányosságok vannak.

Felkészül Szellő Imre?

Július 21-én, Moszkvában rendezik a World Boxing Super Series cirkálósúlyú torna döntőjét, ahol az orosz IBF/WBA világbajnok Murat Gassiev (26 győzelem, 0 vereség) és a WBO/WBC címvédő ukrán Oleksandr Usyk (14 győzelem, 0 vereség) csap össze.

Valószínűleg mindenki tudja, hogy bár a két bunyós kifejezetten jó kapcsolatot ápol, ám országaik között meglehetősen feszült a viszony. Éppen ezért Usyk csapatának kiemelten fontosak a biztonsággal kapcsolatos kérdések, és úgy érzik, ebből a szempontból meglehetősen komoly szervezési hiányosságok vannak.

A szervezők nem foglalkoztak eleget az utaztatással, a biztonsággal, valamint a megfelelő szállodai elhelyezéssel, s már csak egy hét van a küzdelemig. Szóval azt mondom, hogy össze kell kapniuk magukat, ha látni akarnak minket Moszkvában – jelentette ki Egis Klimas, Usyk menedzsere.

A menedzser konkrét határidőt is megfogalmazott a problémák megoldására.

Mielőtt repülőre szállnánk, rendezni kell a kérdést. Oleksandr hétfőn tervezi az utazást. Ez lehet a végső határidő!

Mint ismert, Usyk-nak van „helyettese”, amennyiben az ukrán sztár az általuk jelzett szervezési hiányosságok miatt nem vállalja a párharcot. Ez a helyettes pedig nem más, mint a Felix Promotion International klasszisa, Szellő Imre (21 győzelem, 0 vereség), aki szereplése esetén WBA/IBF kihívóként képne kötelek közé az orosz Gassiev ellen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel