Urbán és Gorlovs mérlegelt

2020. 07. 10. 14:57
Urbán és Gorlovs mérlegelt

Szombaton végre magyar bunyós is ringkötelek közé lép.

A mérlegelés sima volt.

A cirkálósúlyú magyar-bajnok Urbán Ferenc (7 győzelem, 0 vereség) szombaton Lettország fővárosában, Rigában fog szorítókötelek közé lépni, éspedig a helyi Arturs Gorlovs (7 győzelem, 1 vereség) ellen, amely párharc az esemény főmérkőzése lesz.

A magyar bunyós és csapata már megérkezett a helyszínre, és már túl is vannak a mérlegelésen, valamint a kötelező orvosi vizsgálaton is.

A mérlegelés és az orvosi is sima volt, erősnek, magabiztosnak érzem magam. Győzni jöttem, és ez az, amit szombaton a ringben tenni fogok! – fogalmazott a monokli.com megkeresésére Urbán Ferenc.

A pénteki mérlegelésen Urbán súlya 92,2 kiló volt, ellenfele 10 dekával könnyebbnek bizonyult.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel