Uniós Országok Női Ökölvívó bajnoksága - 2. versenynap

2011. 06. 01. 11:56
Uniós Országok Női Ökölvívó bajnoksága - 2. versenynap

A Katowicében zajló Uniós Országok Női Ökölvívó Bajnokságának első napján 3 súlycsoportban voltunk érdekeltek. Mind három magyar versenyzőnek a nyolc közé jutásért kellett megmérkőznie.

A verseny első mérkőzőjeként lépett a szorítóba Ancsin Katalin. Az 51kg-os súlycsoportban Ciere Smyth (IRL) ellen jól kezdett a KSI versenyzője, határozottan irányított, nyomás alatt tartva a magasabb ír versenyzőt, jobb egyenesei, bal horgai pedig rendre találtak. Meg is lepődtünk mikor a kijelző csak döntetlent mutatott az első menetet követően. Kata ugyanolyan összeszedetten folytatta a mérkőzést, mint ahogyan kezdte csak még fokozottabb iramot diktált, ami meg is hozta az eredményt. A második menettől már a pontozóknál is előnyre tett szert, amit folyamatosan növelni tudott. 9:4 arányú pontozással jutott tovább, következő ellenfele a spanyol Jasmina Mussa lesz.

Hasonlókép jól kezdett az 54kg-os Némedi Csilla, aki a bolgár Iltyana Galabova-val csapott össze. Csilla sem tétlenkedett rögtön magához ragadta a kezdeményezést és támadásba lendült. Hatalmas jobb csapottjaival gyorsan elbizonytalanította Galabova-t, aki csak sodródni tudott az eseményekkel. S bár időnként 1-1 rohamot megpróbált elindítani a soproni lány gyorsan megbüntette érte. Nagy fölénnyel 17:6-ra győzte le a bolgár versenyzőt. A legjobb négy közé a német Britta Wolf-ot kell majd legyőznie.

Nehéz dolga volt a 60kg-os súlycsoportban kesztyűt húzó Szabó Beátának, hiszen a hazaiak egyik legjobb versenyzőjével és kedvencével Graczyk Karolina-val kellett megmérkőznie. Az University jó tempóérzékű versenyzője az első menetben meglepte Graczyk-ot és egyértelműen nyerte a menetet, azonban a pontozók nem így látták. A nap egyetlen lengyel versenyzőjével szemben esélyt sem hagytak a bírók. Bea remekül helytállt a fordított alapállású, a nemzetközi mezőnyben már hosszú ideje meghatározó lengyellel szemben. Nagyot küzdött és szoros mérkőzést vívott a hazaiak VB bronzérmesével, de erősen lejtett a hazai pálya és jelentős pontfölénnyel hozták ki győztesnek Graczyk-ot.

A szerdai versenynap a magyar versenyzők közül egyedüliként Nagy Bianka (69kg) húz kesztyűt a holland Marichelle De Jong ellen.

Szuknai Zsuzsanna írása

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel