Új főtitkár a karate szövetség élén

2016. 11. 15. 19:48
Új főtitkár a karate szövetség élén

A Magyar Karate Szakszövetség elnöksége Dr. Tahon Róbertet nevezte ki főtitkárnak. Az UTE karate szakosztályának vezetője 2017. január 1-től Kalmár Árpádot váltja a tisztségben.

Az új főtitkár fő feladatának a napi operatív munka szervezését, minőségének javítását tekinti. Az MKSZ stratégiai céljának megfelelően fontosnak tartja a karate stabilizálását a hazai olimpiai mozgalomban, versenyképes sportolók kinevelését és kijuttatását a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra.

A következő négy év meghatározó jelentőségű lesz a karate életében – vélekedett Dr. Tahon Róbert. – Célunk, hogy a hazai sportvezetés úgy tekintsen ránk, mint igazi olimpiai sportágra. Mert a megfelelő pénzügyi feltételek nélkülözhetetlenek egy sikeres olimpiai kvalifikációhoz és a felkészüléshez.

Dr. Tahon Róbert kiemelt feladatként jelölte meg a karate tradíciójának megőrzését is.

A NOB augusztusban döntött arról, hogy – a japán szervezők javaslatára – öt sportág, köztük a karate bekerüljön a 2020-as olimpia programjába. Az MKSZ célja, hogy a magyar karatésok ott legyenek és érmet szerezzenek Tokióban. Bizakodásra ad okot, hogy az októberi világbajnokságon Tadissi Martial ezüstérmet nyert.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel