Tyson Fury ugyanolyan keményen készült, mint Klicsko és Wilder ellen

2022. 04. 20. 23:02
Tyson Fury ugyanolyan keményen készült, mint Klicsko és Wilder ellen

Szombat este Tyson Fury összecsap honfitársával, a kötelező kihívó Dillian Whyte-tal.

Élő stream: Aréna4+

Szombat este Londonban, közel 100 ezer néző előtt kerül megrendezésre a Tyson Fury vs. Dillian Whyte WBC nehézsúlyú világbajnoki összecsapás, melyet a világszervezet kötelezően rendelt el a bajnok és az első számú kihívó között. A hatalmas érdeklődéssel bíró párharcot itthon az Aréna 4+ élőben fogja sugározni, éspedig PPV konstrukcióban – 3990 forintért lehet majd megtekinteni a brit nehézsúlyú klasszisokat.

A szerdai sajtótájékoztatón a veretlen brit világbajnok, aki elmondása szerint az utolsó mérkőzését fogja vívni, a következőket mondta el.

Remekül sikerült a felkészülésem, de egyébként sem szoktam panaszkodni. Az edzőtáborok során mindig mindent megteszünk, hogy a mérkőzés estéjén ünnepelhessünk. Biztos vagyok benne, hogy Dillian Whyte is hasonlóan jó edzőtáborban vett részt. Remek harcos férfi. A rajongók igazi csemegét kapnak. Ismerem Dilliant, személyesen, és ő is ismer engem. Erős, kemény, és tisztelem őt. Ezért is készültem ellene ugyanolyan keményen, mint Klicsko és Wilder ellen. Rock 'n roll lesz szombat este. Csodálatos utazás volt a karrierem, és a hullámvölgyemet sem szégyellem. Része annak, ami ma vagyok.” - fogalmazott Tyson Fury (31 győzelem, 1 döntetlen).
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2107
Haney pontozással nyert Loma ellen
691
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
301
Joseph Parker villámgyőzelmet aratott
259
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel