Tyson Fury szerint még soha nem volt olyan nehézsúlyú, mint ő

2019. 09. 11. 09:45
Tyson Fury szerint még soha nem volt olyan nehézsúlyú, mint ő

A hétvégén Las Vegasban lép ringkötelek közé a „cigányok királya”.

A veretlen Otto Wallin az ellenfél.

A hétvégén Las Vegasban rendezik azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén két veretlen nehézsúlyú feszül egymásnak. A korábbi WBO/WBA/IBF világbajnok Tyson Fury és a svéd Otto Wallin mérkőzését komoly érdeklődés övezi, főleg a brit születésű sztár miatt.

Tyson Fury (28 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) ringbe lépését lényegében a kényszer szülte, hiszen a T-Mobile Arénát erre a napra Saul „Canelo” Alvarez egy végül kútba esett mérkőzése miatt foglalták le, merthogy az előttünk álló hétvégén minden Mexikóról, és a „Mexikói Függetlenségi Napról” szól. Éppen ezért Fury is igyekszik a mexikói emberekhez szólni. Például úgy, hogy tradicionális mexikói maszkban, illetve az ország zászlójával pózol, s magát folyamatosan igazi mexikóiként aposztrofálja.

tyson-fury_mexico-maskTyson Fury Mexikó

A keddi nyilvános edzésen Fury a következő, meglehetősen "szerény" nyilatkozatot tette.

Egy kézzel le tudnám győzni az összes nehézsúlyút. Óriás vagyok, de a sebességem és a reflexeim senkiéhez nem mérhető. Soha nem volt még olyan nehézsúlyú, mint én. Soha nem volt még egy ilyen méretű ember, aki így mozogna. A fizika összes törvényét megsértem, hisz egy ilyen méretű, és súlyú ember, mint én, nem is mozoghatna így.

A hétvége mérkőzésével kapcsolatban is egyértelműen fogalmazott a nehézsúlyú klasszis.

Most nem érdekel semmi más, mint a hétvégi küzdelem. Nagy nap lesz az életemben. Nagyszerű küzdelem lesz, egy mexikói óriás fog küzdeni. Élvezem az életet száz-százalékig. Hálás vagyok Istennek, hogy élhetek. Hálás vagyok Las Vegasnak, hogy itt lehetek, és köszönöm az embereknek, hogy befogadtak. Otto Wallin magas, szőke... és én szeretem a magas szőkéket! - tette hozzá Fury.

A 31 éves sztár kedden ugyan nem volt hajlandó beszélni a távlati terveiről, ám egy nappal korábban ezt megtette.

  • Szeptember 14 – Otto Wallin
  • Február 22 – Deontay Wilder II.
  • Június – Deontay Wilder III.
  • December – Ruiz/Joshua győztese
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32989
Állítólag hivatalos a Fury-Usyk vitathatatlan mérkőzés
1393
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4371
Két magyar érem az ifjúsági ökölvívó Eb-n
114
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel