Tyson Fury esete a farmerrel, aki állítólag pénzért hazudott

2020. 03. 22. 10:46
Tyson Fury esete a farmerrel, aki állítólag pénzért hazudott

Egy farmer okozza a legnagyobb izgalmakat a boxéletben.

Dopping, vesztegetés és machináció.

Van egy érdekes történet, mellyel eddig nem foglalkoztunk, hiszen olyan szinten pletyka az egész, hogy nem láttuk értelmét az egésznek. A sztori már sok éves, abból az időből, amikor Tyson Fury (30 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) egyik doppingtesztje pozitív lett, de az illetékes hatóság úgy ítélte meg, hogy vétlen volt az eset, és a bokszoló egyébként is visszavonult, 2 év eltiltást kapott – melyet a kihagyása alatt bőven le is töltött. Akkoriban egy farmer igazolta a bunyós vétlenségét, amelyik a szennyezett hústerméket biztosította az ökölvívó és csapata számára. Időközben ez a farmer újra előkerült, és azt állítja, hogy 25 ezer fontot kapott az ökölvívótól, hogy hamis nyilatkozatával tisztázza az ökölvívót. A szituáció meglehetősen érdekes. Mert ha igaz, akkor az eset miatt Fury akár 8 év eltiltást is kaphat, vagy kaphatott volna.

Fury promótere, Frank Warren a történet napvilágra kerülése után azt javasolta az illető farmernek, hogy forduljon a Brit Doppingellenes Ügynökséghez (UKAD), és a Brit Ökölvívó Szövetséghez (BBBofC), hiszen ők az illetékesek – ő nem tud foglalkozni az esettel. Warren látszólag félvállról vette az egész történetet, melynek több oka volt. Mert ha a farmer igazat is mond, akkor 4-5 éve egy hivatalos eljárásban hazudott, vagyis nem szavahihető tanú, ráadásul amennyiben egy újabb eljárás indul Fury ellen, akkor a farmert komoly börtönbüntetést kockáztat, mivel eskü alatt kell elismernie a vesztegetés tényét.

Warren tehát nem véletlenül magabiztos, hiszen maga az ügy – ennyi év távlatából – meglehetősen komolytalan, ráadásul Fury-t az elmúlt években rengeteg alkalommal tesztelték, é s mindig negatív volt a mintája. Ugyanakkor a brit média és természetesen a rivális Eddie Hearn gyorsan kapcsolt, és mindent elkövetnek, hogy az ügy tovább forogjon.

Tudni kell, hogy jelenleg Fury a WBC világbajnok, de Dillian Whyte (27 győzelem, 1 vereség) az interim övet birtokolja. Hearn viszont úgy nyilatkozott, hogy Whyte a történések alapján jogot formál Fury világbajnoki címére – az a Whyte, akit egyszer már elítéltek doppingolás miatt, valamint tavaly nyáron is volt egy gyanús ügye, amelynek a végén felmentették.

Ezzel kapcsolatban nyilatkozott Warren.

Dillian Whyte promóciója azt gondolhatja, hogy be tudja nevezni az emberét a WBC világbajnoki címre. Hagy mondjam el, hogy ez nem fog megtörténni. Nem hiszem, hogy a brit antidopping szervezet bármilyen szinten foglalkozni fog az üggyel. De milyen céllal játszik Hearn a szavakkal? El akarja lopni a WBC övet Whyte számára? Miért nem törekedett arra, hogy Whyte bokszoljon az övért, amikor ilyen régóta vezeti a ranglistát? Most hirtelen a könnyebb utat keresi? Ahogyan annak idején Anthony Joshua számára biztosította az IBF címet, ahelyett, hogy akkor is a valódi világbajnokkal meccseltek volna? - tette fel a kérdéseket Warren, utalva arra, hogy annak idején Fury-tól rekord gyorsasággal elvették az IBF övet, miután 2015-ben legyőzte Klicskót, amely cím rekord gyorsasággal Joshuához vándorolt.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35504
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4109
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel