Tyson Fury és csapata nem néz át Wilderen

2020. 06. 28. 10:39
Tyson Fury és csapata nem néz át Wilderen

Decemberben lehet a harnadik küzdelem.

A második meccsen simán nyert Fury, és már jó ideje Joshua felé kacsingat.

Februárban meglehetősen simán megnyerte a Deontay Wilder (42 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) elleni második mérkőzését Tyson Fury, ám az amerikai élt a szerződésében garantált lehetőséggel, és harmadik párharcra hívta riválisát. Ennek helyét és időpontját még keresik.

Ugyanakkor felmerül kérdés, hogy a WBC világbajnok Tyson Fury vajon mennyire veszi komolyan a küzdelmet, amikor ő és csapata is sokszor az Anthony Joshua elleni „álommeccsről” beszél. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott Frank Warren, Fury egyik promótere.

Azt hiszem, hogy Tyson-nak megvan a „kulcs” Wilder legyőzéséhez. Én úgy gondolom, hogy az első harcot is szűken ő nyerte, míg a másodiknál nem volt vita. Nem tudom, hogy Wilder mi újat hozhat a harmadik harcba, de nagyon-nagyon magabiztos, és azt gondolja, hogy legyőzi Fury-t. Semmiképp nem nézünk át rajta, és Tyson is nagyon komolyan veszi a harmadik mérkőzésüket. - jelentette ki Warren.

Fury és Wilder harmadik küzdelmére decemberben kerülhet sor.

Lapunk támogatója a www.SamanSport.hu 

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5667
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32769
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel