Tyson Fury elmondása szerint a Wilder elleni volt a legkönnyebb harca

2020. 04. 07. 09:37
Tyson Fury elmondása szerint a Wilder elleni volt a legkönnyebb harca

A nehézsúlyú világbajnok a februári Wilder elleni összecsapásáról beszélt.

Csalódott Deontay Wilderben.

Saját bevallása szerint sokkal nagyobb kihívást várt, sokkal nagyobb ellenállásra számított Tyson Fury (30 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen), amikor februárban második alkalommal is megmérkőzött Deontay Wilderrel (42 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen). A nagy csata „elmaradása miatt” a brit klasszis kifejezetten csalódott. Mint ismert, a két veretlen nehézsúlyú csatáját – hatalmas meglepetésre – Fury a 7. menetben TKO-val nyerte meg.

Hogy őszinte legyek, nagyon csalódott voltam a Wilder által támasztott kihívás miatt. 12 menetre készültem, melyet bármilyen tempóban képes lettem volna végigbokszolni, és erre 10 hétig pokolian készültem az edzőtáborban. Felkészültem a világ legjobb ökölvívójára, a legnagyobb ütőerejű emberre a földön, aki valaha élt, és nagyon csalódott voltam, mert ez nem az a kihívás volt, amire számítottam. - jelentette ki Fury.

A népszerű ökölvívó részletesebben is kifejtette gondolatait.

Bár fantasztikus győzelem volt a számomra, és nagyszerű harc volt, úgy tűnt, hogy Wilder nem önmaga. Elképzelhető, hogy minden, amit utólag mondott, ami csak kifogásnak tűnt, igaz lehet. Lehet, hogy tényleg fájtak a lábai a jelmezétől, talán valami megfázás, influenza, vagy bármi. Ez nem az a Deontay Wilder volt, amire készültem. Ez így viszont a pályafutásom egyik legegyszerűbb mérkőzése volt. Ezen a szinten nem szokott senki ilyen egyszerű győzelmet aratni. - tette hozzá.

A tervek szerint október 18-án lesz a harmadik Fury-Wilder mérkőzés, bár mindig vannak híre arról, hogy esetleg Fury mégis Joshuával bokszol.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel