Tszyu szerint Castano nyert, így őt akarja

2021. 07. 19. 13:22
Tszyu szerint Castano nyert, így őt akarja

Castano-t neki találták ki – véli Tim Tszyu

Az ausszi a WBO hivatalos kihívója.

Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap hajnalban döntetlennel fejeződött be a vitathatatlan nagyváltósúlyú világbajnoki harc Jermell Charlo (WBA/WBC/IBF) és Brian Carlos Castano (WBO) között.

Az összecsapást természetesen érdeklődéssel figyelte az ausztrálok reménysége, az orosz felmenőkkel rendelkező veretlen Tim Tszyu (19 győzelem, 0 vereség), már csak azért is, mivel ő a WBO (Bokszvilágszevezet) első számú kihívója nagyváltósúlyban.

Nos, a 26 éves ökölvívó szerint Brian Castano (17 győzelem, 2 döntetlen) jobb volt, mint az előzetesen esélyesebbnek tartott amerikai klasszis.

Úgy éreztem, hogy Castano jobb volt, nyernie kellett volna. Az én stílusommal le tudom győzni őt. Charlo és Castano versengése most befejeződött, én következem. Mint mondtam, készen állok, amikor ő is készen áll, és én meg fogom állítani őt. Őt nekem találták ki!” - fogalmazott Tim Tszyu, a legendás kisváltósúlyú világbajnok Kosztya Tszyu fia.
Ami pedig Charlo-t illeti. Őszintén szólva, nem hiszem, hogy látjuk még nagyváltósúlyban. Nagy a kockázata annak, hogy újra veszít, így talán jobban jár, ha középsúlyban folytatja.” - tette hozzá a veretlen ausztrál.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2036
Canelo győzelemmel tért haza
778
Haney pontozással nyert Loma ellen
648
Joshua szerint decemberben Wilderrel bokszol
640
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel