Trout elhallgattatná „Canelo” szurkolóit

2013. 04. 17. 00:58
Trout elhallgattatná „Canelo” szurkolóit

Szombaton a texasi San Antonióban rendezik a Saul Alvarez – Austin Trout WBC/WBA címegyesítő nagyváltósúlyú világbajnoki összecsapást. A mérkőzésen több mint 36 ezer szurkoló lesz jelen, és a döntő többség biztosan a mexikói ökölvívónak fog szurkolni, hiába rendezik a küzdelmet az Egyesült Államokban.

A veretlen amerikai Austin Trout (26 győzelem – 0 vereség) rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és többször nyert „ellenséges környezetben”. Most is ez a célja, és az, hogy elhallgattassa ellenfele népes szurkolótáborát.

„Soha nem hatott rám a környezet ezt megelőzően, és most sem fog befolyásolni” – mondta Trout. „A tömeg csak szurkol, nem tesz egyebet. Még csak vizet sem tudnak adni neki. Nem tudnak lélegezni helyette. Nem tudnak ütni helyette. Szóval nem aggódik a tömeg miatt. Először hangosak lesznek, majd egyre jobban el fognak halkulni. Ki tudja, lehet, hogy a végén mindenki mellém áll majd.”

Trout korábban legyőzte „Canelo” testvérét, Rigoberto Alvarezt, méghozzá Alvarezék szülővárosában, Mexikóban, de egy másik vb-meccsen is a tequila hazájában diadalmaskodott, míg legutóbb Miguel Cottót is New Yorkban múlta felül, ahol jelentős puerto ricói kisebbség él, és szurkolt ellenfelének.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
5189
Kötelező címvédés vár Devin Haneyre
181
Papp László öröksége előtt tiszteleg az új nemzetközi ökölvívó viadal
170
Frank Sanchez és Moses Itauma küzdhet az IBF övért
205
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel