Trevor Bryan kiütéssel lett a WBA nehézsúlyú világbajnoka

2021. 01. 30. 13:51
Trevor Bryan kiütéssel lett a WBA nehézsúlyú világbajnoka

Nem írtunk a küzdelem előtt erről a harcról, akkora volt a zűrzavar, hogy nem volt értelme.

Csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy ki kivel, és milyen övért bokszolhat.

Szándékosan nem írtunk erről a párharcról, mert az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy pontosan ki és milyen címért harcol szombat hajnalban a floridai Hollywood-ban.

A WBA eredetileg a Mauel Charr vs. Trevor Bryan összecsapást rendelt el, ahol a „regular” világbajnok az interim világbajnok ellen küzdött volna, miközben egy 4 évvel (!) ezelőtti bírósági ítéletet lobogtatva Fres Oquendo próbálta ellehetetleníteni a párharcot. Utóbbi sikertelenül járt.

De sikertelenül járt Manuel Charr is, hogy beutazzon Amerikába, mivel – állítása szerint – Don King-ék soha nem küldték át a szerződését, és szóbeli megállapodásra nem kapott vízumot. Charr távolmaradása miatt a meglehetősen rossz szériában lévő Bermane Stiverne (25 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen) ugrott be Bryan ellen, akik szombat hajnalban a WBA betöltetlen „regular” világbajnoki övért bokszolhattak, azzal a kikötéssel, hogy a győztesnek 120 napja van kiállni Charr-ral. Érdekesség, hogy a meccs tétjéről már a mérlegelés után döntött hivatalosan a WBA szervezet.

A küzdelem során Bryan volt az aktívabb, de Stivernének is voltak találatai. Nem volt rossz meccs, egészen a 11. menetig, amikor Bryan kétszer is padlóra küldte riválisát, majd nem sokkal később a mérkőzést vezető bíró TKO-val beszüntette az összecsapást.

Fontos megjegyezni: Trevor Bryan (21 győzelem, 0 vereség) ugyan a WBA világbajnoka lett, de a szervezetnél szuperbajnoki státusban Anthony Joshua van.

(x) Boxfelszerelés? shop.monokli.com

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2036
Canelo győzelemmel tért haza
778
Haney pontozással nyert Loma ellen
648
Joshua szerint decemberben Wilderrel bokszol
640
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel