Törteli nyolcadik sikere

2014. 11. 15. 21:09
Törteli nyolcadik sikere

A fiatal feltörekvő nagyváltósúlyú reménység, Törteli Balázs is kötelek közé lépett a tatabányai sportcsarnokban, ahol tovább növelte hivatásos győzelmei számát.

A 22 esztendős veszprémi fiatalember szentesi ellenfelet kapott Tatabányán, éspedig Duka Krisztián (3 győzelem – 3 vereség) személyében, akivel egy 6 menetre tervezett párharcra szólították ringbe.

A meccsen az első pillanattól kezdve Törteli irányított, aki többet, és pontosabbat ütött – testre és fejre egyaránt. Duka csak szórványosan tudott visszatámadni, ráadásul Törteli ezekben az esetekben is szépen kontrázott, s a fedezéke is rendszerint fent volt.

Aztán végén csattan az „ostor”: amikor már mindenki elkönyvelte, hogy Törteli nagy különbséggel, pontozással hozza a meccset, a 6. menet hajrájában Duka – sokadik testütés után – lement, s a számolás végéig nem is tudott felállni (KO). Így parádés lett a befejezés, hiszen a meccsben nem volt benne igazán a kiütés lehetősége, talán csak a 3. menet egyes szakaszaiban, pedig Törteli végig sok szép, tiszta találatot jegyzett. 

Ezzel a sikerrel Törteli Balázs hivatásos mérlege már nyolc mérkőzést számlál (ebből 2 KO/TKO), vereség, vagy döntetlen nem színesíti rekordját.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elment a harcos
16180
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8512
Oleksandr Usyk legyőzte Joshuát, ő a nehézsúly új egyesített világbajnoka
6868
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6508
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel