Tony Bellew tudja, hogy AJ mit rontott el

2019. 07. 14. 10:36
Tony Bellew tudja, hogy AJ mit rontott el

A volt cirkálósúlyú világbajnok honfitárs elmondta, hogy szerinte miben hibázott Anthony Joshua Andy Ruiz Jr ellen.

Van lehetősége javítani az év végi visszavágón.

A június 1-jén megrendezett Anthony Joshua – Andy Ruiz Jr. nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés még mindig téma, főleg annak tudatában, hogy az év végén ismét összecsap a két ökölvívó. Mint ismert, az „odavágót” kiütéssel nyerte a mexikói-amerikai Andy Ruiz Jr. (33 győzelem, 1 vereség), úgy, hogy négyszer is padlóra küldte az akkor még veretlen brit címvédőt, mielőtt a 7. menetben beszüntették az egyenlőtlen mérkőzést.

A pályafutása végén nehézsúlyban is kötelek közé lépett korábbi cirkálósúlyú világbajnok Tony Bellew (is) elmondta, hogy szerinte mit rontott el honfitársa, Anthony Joshua (22 győzelem, 1 vereség).

Nem gondolom, hogy AJ bármilyen formában alábecsülte volna Ruiz-t, és tudom, hogy nagyon keményen készült a mérkőzésre. Ami viszont hiányzott belőle, az az egészséges félelem, ami óvatlanná tette. Egész egyszerűen azt hitte, hogy bár Ruiz jó harcos, de nem olyan, aki megsebezheti őt. Nekem is volt ilyen küzdelmem. Amikor a ringben szembesülsz azzal, hogy az ellenfél mégis meg tud sebezni, akkor már nem fogsz tudni helyreállni. - fogalmazott Bellew, aki elmondta, hogy AJ -nek azzal a mentalitással kell bokszolnia a visszavágón, mint azt tette a Joseph Parker elleni pontozásos győzelmekor.

Bellew Andy Ruiz Jr-ral kapcsolatban is mondott egy érdekes dolgot: „A megjelenése olyan, mint Johnny Vegas-nak, de a ringben úgy viselkedik, mint Evander Holyfield. Gyors, nyugodt és nem fárad el. Nem fárad el, mert végig nagyon nyugodt.” - tette hozzá.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35478
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3974
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1626
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5264
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel