Több érmet Oroszországban hagytunk

2013. 11. 22. 09:56
Több érmet Oroszországban hagytunk

Idén az oroszországi Anapa adott otthont a Férfi Junior Ökölvívó Európa-bajnokságnak, melyen a magyar csapat szép sikereket ért el, és Kontrecz Márk révén érmet is szereztek legjobbjaink.

A 15-16 éves versenyzőkből álló magyar válogatott minden súlycsoportban képviselte magát az oroszországi seregszemlén, azaz nem kevesebb, mint 13 igen tehetséges ökölvívó utazott a kontinensviadalra. Volt mit bizonyítania legjobbjainknak, hisz a pár hónappal ezelőtti világbajnokságon mindössze egy ötödik helyezés jött össze, melyet az 52 kg-ban versenyző Szaka István szállított, ezárt nem véletlen mondta akkoriban Farkas József, a válogatott vezetőedzője, hogy „ez a csapat többre hivatott".

Anapában szépen odatették magukat a srácok, ugyanis Kontrecz Márk (63 kg) révén nem csak az éremszerzés jött össze, de Tar Sándor (48 kg), Császár Máté (50 kg), Szaka István (52 kg), Erdélyi Roland (80 kg) és Oláh Gergő (+80 kg) is pontszerző, ötödik helyen végzett. Ezekkel az eredményekkel a magyar válogatott 13. lett az éremtáblázaton, valamint 12. a hivatalos pontversenyben.

„Elégedett vagyok, miért ne lennék elégedett?" - nyilatkozta Dr. Kovács László szövetségi kapitány, amikor értékelte az eseményt. „Egy éremmel, és öt pontszerző helyen zártunk, ami szép siker. Persze lehetett volna jobban is szerepelni, hiszen a csapatban még benne volt még legalább 3-4 érem, sőt, ha úgy sikerült volna a történet, akkor pont a bronzérmes Kontrecz Márk, aki egy nagyon jó meccset bokszolt az elődöntőben, tudta volna hozni akár még a döntőt is. De még véletlen sem mondom, hogy az elődöntőben jobb volt ír ellenfelénél, de nagyon szoros küzdelem volt, amit most a másik oldal kapott meg."

A magyar csapat legjobbja, a kiskunfélegyházi Kontrecz Márk (63 kg), egészen az elődöntőig menetelt, ahol nagy csatában, mindhárom bírónál egy ponttal maradt alul végül a döntőt is megnyerő ír ellenfelével szemben.

„Nem voltak konkrét terveim a viadal előtt, csak apait-anyait beleadva mindig a következő mérkőzést szerettem volna megnyerni" - fogalmazott Kontrecz Márk. „Sajnos az elődöntőben nem bírtam az ír John Joyce-szal, de úgy érzem, nem vallottam szégyent ellene sem, és már tudok örülni a bronzéremnek is. Úgy érzem, szépen csillog ez a medál, de nem vagyok elégedett, mert nyerni mentem a versenyre. Ha valaki az elutazás előtt azt mondja, hogy enyém a bronz, és ki se kell utaznom, akkor is ott lettem volna, hogy mindent megtegyek az Európa-bajnokság megnyeréséért."

Szöveg: MÖSZ / Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4404
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel