Thurman a saját KO-győzelmére fogadott Pacquiao ellen

2019. 06. 25. 10:21
Thurman a saját KO-győzelmére fogadott Pacquiao ellen

Július 20-án, Las Vegasban küzd a veretlen amerikai klasszis, éspedig a legendás Manny Pacquiao ellen.

Szép pénzben fogadott a korai KO-győzelmére.

Július 20-án, Las Vegasban rendezik a Keith Thurman – Manny Pacquiao WBA váltósúlyú világbajnoki összecsapást. A „szuperbajnoki” cím veretlen védője, Keith Thurman (29 győzelem, 0 vereség) komoly pénzzel fogadott a saját KO-győzelmére, olyan kitétellel, hogy az már az első vagy a második három percben be fog következni.

A 30 éves amerikai klasszis 10 ezer dollárt tett fel erre az opcióra, hogy nagyobb nyomás legyen rajta. A győzelmében ugyanis teljesen biztos.

Ez motiváció. Nem fogok tudni úgy bokszolni, hogy mindig csak megérintem az ellenfelem, amikor komoly pénz a tét. - mondta Thurman, aki szerint Pacquiao képtelen lesz kezelni az ő erőszakos stílusát és sebességét.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5116
Fekete László ambiciózus tervei
3717
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
123
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
2976
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel