Terence Crawford: mindenre felkészültünk

2014. 06. 30. 17:55
Terence Crawford: mindenre felkészültünk

A Gamboa ellen remek győzelemmel új sztárja van az amerikai profi boksznak: Terence Crawford.

Az amerikai szaksajtó az új sztárt, Terence Crawford-ot (24 győzelem – 0 vereség) ünnepli, aki vasárnap hajnalban fantasztikus teljesítményt nyújtott, s a küzdelem nagy részében dominálva a 9. menetben megállította az eddig veretlen, szenzációs képességű Yuriorkis Gamboát (23 győzelem – 1 vereség).

A WBO (Boksz Világszervezet) könnyűsúlyú világelsője értelemszerűen boldogan nyilatkozott a küzdelmet követően. „Mindig is bíztam a tudásomban, és felkészültünk az összes lehetséges forgatókönyvre”- jelentette ki a 26 éves bajnok. „Tudtuk, hogy Gamboa kemény ellenfél, de azt is, hogy rendszerint remekül kezd, de a menetek múlásával egyre inkább elhalványul. Az időzítésen múlt minden. Azzal is tisztában voltunk, hogy hajlamos padlózni, de amikor feláll, mindent belead, és keményen harcol.”

„Tudtam, hogy eljött az én időm, mondtam is Gamboának a sajtótájékoztatón, hogy nem kellett volna elvállalniuk ezt a mérkőzést” – folytatta. „Képes lettem volna egy még keményebb harcban is helyt állni. Tudok szívvel-lélekkel küzdeni.”

Crawford még nem tudja, hogy marad-e könnyűsúlyban, vagy fellép kisváltóba. „Ezt a döntést a menedzsment és a szakmai stáb együtt hozza meg. Meglátjuk, hogy milyen lehetőségek realizálódnak.”

Azt még nem tudni, hogy a veretlen kiválóság kivel fog legközelebb küzdeni, de valószínűleg nem a nagypehelysúlyú világelső Mikey Garcia (34 győzelem – 0 vereség) ellen, akit Crawford amatőrként kétszer is legyőzött – állítólag azért, mert Garcia úgysem vállalná a megmérettetést. Az IBF bajnok Miguel Vazquez (34 győzelem – 3 vereség) meg azért nem, mert a mexikói nemrég aláírt Al Haymon boxgurúhoz.

Reális lehetőség ugyanakkor a Juan „Kisbika” Diaz (39 győzelem – 4 vereség) elleni összecsapás, aki a WBO ranglista első helyérőé várja az ajánlatokat.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel