Taekwon-do Magyar Bajnokság Mezőhegyesen

2011. 11. 24. 08:32
Taekwon-do Magyar Bajnokság Mezőhegyesen

A mezőhegyesi Platán ITF Taekwon-do Klub az idén ünnepelte alapításának huszonötödik évfordulóját. A jubileum jegyében rendezhette meg a Mráz Tamás Mester vezette klub az év legrangosabb hazai ITF taekwon-do versenyét, a Felnőtt és Ifjúsági Magyar Bajnokságot, amelyen 22 klub 123 versenyzője indult el. A hazai élmezőny és vezetőin kívül természetesen jelen volt Harmat László VIII.DAN, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség elnöke, a taekwon-do magyarországi megalapítója. A verseny megnyitójakor Mitykó Zsolt, Mezőhegyes alpolgármestere, egykori taekwon-do klubtag és Gregor László VI.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke köszöntötte a részvevőket. A Sebestyén Pál főbíró által vezetett bírói gárda három páston folyamatosan bonyolította le a versenyt, a negyedik helyszín pedig a töréstechnikáé volt. Formagyakorlat, (tull), küzdelem, tradicionális küzdelem, speciáltörés, erőtörés versenyszámokban hirdettek magyar bajnokokat egyéni és csapat keretben. A jó hangulatú, két napos rendezvény méltó volt a hazai taekwon-do harcművészet hagyományaihoz.

Eredmények:Formagyakorlatok:
Ifjúsági leány
8-1 gup.
1.Höflinger Klaudia (Bp.Sasok) Edző: Szalay Gábor
2.Bernáth Ptera (Bp.Buday)
3.Pregun Tamara (Spirit Hatvan)
3.Horváth fruzsina (Bp.Tigers)

I.DAN
1.Molnár Barbara (Bp.Buday) Edző:Poós Péter
2.Sebestyén Eszter (Herend TKD)
3.Romero Adirana (Bp.Hurrikán)
3.Németh Eszter (Herend TKD)

Ifjősági fiú 1-8 gup
1.Csorba Ádám (Spirit Hatvan) Edző:Szász Péter
2.Kocsó Benjámin (Bp.Sasok SE)
3.Fodor Benjámin (Club Dinamic SE Szeged)
3.Molnár Kristóf (Club Dinamic SE Szeged)

I.DAN
1.Schmidt Márton (Bp.Sasok SE) Edző:Szalay Gábor
2.Nagy Adrián (Bp.Tigers)
3.Molnár Zsombor (Club Dinamic SE, Szeged)
3.Szabó Raymund (Várpalotai TKD)

Felnőt nő 1-6 gup
1.Molnár Gabriella (Tápió-Monor) Edző:Fülpesi Tibor
2.Székely Veronika (Veszprém TKD)


I.DAN
1.Pátkai Gyöngyvér (Herend TKD ) Edző:Pátkai Zoltán
2.Bécsi Nikolett (Veszprém TKD)
3.Opra-Szabó Zsuzsanna (Veszprém TKD)
3.Tőkés Renáta (Veszprém TKD)

III.DAN
1.Könczöl Alexandra (Gödöllő ) Edző:Kókai Zsolt
2.Tatorján Anna (Tápió-Monor)
3.Dávid Nóra (Viharsarok SE, Békéscsaba)
3.Sisak Zsófia (Veszprém)

Felnőtt férfi 6-1.gup
1.Saba Nikolas (Bp.Buday) Edző:Poós Péter
2.Rózsa Norbert (Spirit Hatvan)
3.Ludman Sándor Ottó (Bp.Buday)
3.Tippán Norbert (Várpalotai TKD)

I.DAN
1.Rizmayer Norbert (Bp.Sasok SE) Edző: Szalay Gábor
2.Pélyi Péter (Bp.Buday)
3.Kecskés Bence (Tápió-Monor)
3.Béres Richárd (Békéscsabai Lakótelepi SE)

II.DAN
1.Dávid Péter (Bp.Sasok SE) Edző: Szalay Gábor
2.Murinain Dániel (Bp.Sasok SE)
3.Major Attila (Club Dinamic SE, Szeged)

Hajas Attila (Várpalotai TKD) Edző:Hajas Attila
2.Pataki Krisztián (Bp.Tigers)
3.Nagy Tamás (Bp.Buday)

IV.DAN
1.Szász Péter (Spirit Hatvan) Edző: Száasz Péter
2.Ács-Szabó Imre (Club Dinamic SE, Szeged)

KÜZDELEM:
Ifjúsági lány
45 kg.
1.Molnár Barbara (Bp.Buday)
2.Krajcsó Csenge (Békéscsabai Lakótelepi SE
3.Lökös Leila (Hódmezővásárhelyi TKD)

50 kg-
1.Hustiák Regina (Budo Makó) Edző:Gera József
2.Romero Adrianna (Bp.Hurrikán)
3.Boros Tünde (Tápió-Monor SE)

55 kg.
1.Németh Eszter (Herend TKD) Edző: Pátkai Miklós
2.Horváth Fruzsina (Bp.Tigers)
3.Pregun Tamara (Spirit Hatvan)
3.Romero Alicia (Bp.Hurrikán)

60 kg.
1.Höflinger Klaudia (Bp.Sasok) Edző: Szalay Gábor
2.Oravecz Diána (Korvin TKD Magyarbánhegyes)
3.Penczi Andrea (Spirit Hatvan)

+60 kg.
1.Käfer Dóra (Bp.Tigers) Edző:Pataki Krisztián
2.Bernáth Petra (Bp.Buday)
3.Bozó Szilvia (Club Dinamic SE, Szeged)
3.Almási Éva (Korvin TKD Magyarbánhegyes)

Ifjúsági fiú
52 kg.
1.Fodor Benjámin (Club Dinamic SE, Szeged) Edző: Gombos Attila
2.Szabó Dávid (Várpalota TKD)
3.Korsós Ádám (Tápió-Monor)
3.Rálik Balázs (Spárta Medgyesegyháza)

58 kg.
1.Schmidt Márton (Bp.Sasok SE) Edző: Szalay Gábor
2.Lökös Zoltán (Hódmezővásárhelyi TKD)
3.Szabó Rajmund (Várpalota TKD)
3.Ódor Ádám (Tápió-Monor)

63 kg.
1.Kocó Benjámin (Bp.Sasok SE) Edző:Szalay Gábor
2.Verbai Zsolt (Spárta SE, Medgyesegyháza)
3.Vígh Antal (Barátság SE, Battonya)
3.Szeredi Norbert (Bp.Sasok SE)

70 kg.
1.Szabó István (Várpalota TKD) Edző: Hajas Attila
2.Tapolcsányi Máté (Bp.Sasok SE)
3.Demeter Szatmári Attila (Hatvan TKD)
3.Kun Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE)

+70 kg.
1.Lódi Levente (Tápió-Monor) Edző: Fülpesi tibor
2.Holló Gergely (Tápió-Monor)
3.Jászberényi Balázs (Békéscsabai Lakótelepi SE)
3.Apáti Bálint (Bp.Buday)

Felnőtt nők:
52 kg.
1.Bécsi Nikolett (Veszprém Padány) Edző:Vajky László
2.Romero Krisztina (Bp.Hurrikán)
3.Könczöl Alexandra (Gödöllő Contact)
3.Unyatyinszki Enikő (Békéscsabai Lakótelepi SE)

58 kg.
1.Sisak Zsófia (Veszprém TKD) Edző:Sebestyén Pál
2.Takács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE)
3.Tőkés Renáta (Veszprém TKD)
3.Németh Enikő (Viharsarok SE, Békéscsaba)

63 kg.
1.Tatorján Anna (Tápió-Monor) Edző: Fülpesi Tibor
2.Dávid Nóra (Viharsarok Békéscsaba)

+70 kg.
1.Herédi Anikó (TÉT SE, Orosháza) Edző: Máté Tibor
2.Lódi Vivien (Tápió-Monor)
3.Székely Veronika (Veszprém TKD)
3.Benkovicsné Horvát Mária (Veszprém)

Felnőtt férfi:
63 kg.
1.Rizmayer Norbert (Bp.Sasok) Edző: Szalay Gábor
2.Kecskés Zsolt (Tápió-Monor)
3.Majos Attila (Club Dinamic SE, Szeged)
3.Tóth József (Bp.Buday)

71 kg.
1.Béres Richárd (Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző. Krajcsó István
2.Pélyi Péter (Bp.Buday)
3.Pataki Krisztián (Bp.Tigers)
3.Gábor Zoltán (Bp.Buday)

80 kg.
1.Bokros Tamás (Tápió-Monor) Edző:Fülpesi Tibor
2.Kecskés Bence (Tápó-Monor)
3.Rózsa Norbert (Spitrit Hatvan)
3.Sebestyén Arnold (Herend TKD)

+80 kg.
1.Bayer Péter (Bp.Buday) Edző:Poós péter
2.Török János (Békéscsabai Lakótelepi SE)
3.Jakab Norbert (Bp.Tigers)
3.Tapolcsányi Zsolt (Bp.Sasok SE)

ERŐTÖRÉS

Ifjúsági leány:
1.Sebestyén Eszter (Herend TKD) Edző: Pátkai Miklós
2.Penczi Andrea (Spirit Hatvan)
3.Oravecz Diána (Korvin TKD Magyarbánhegyes)
3.Romero Alicia (Bp.Hurrikán)

Ifjúsági fiú:
1.Apáti Bálint (Bp.Buday) Edző: Poós Péter
2.Béres Ákos (Békéscsabai Lakótelepi SE)
3.Juhász-Szeles Máté (Club Dinamic SE, Szeged)
3.Bányai Márk (Herend TKD)

Felnőtt nő:
1.Herédi Anikó (TÉT SE, Orosháza) Edző: Máté Tibor
2.Sisak Zsófia (Veszprém TKD)
3.Mucsy Petra (Veszprém TKD)
3.Bécsi Nikolett (Veszprém Padány)

Felnőtt férfi:
1.Bayer Péter (Bp.Buday) Edző:Poós Péter
2.Ács-Sánta Imre (Club Dinamic SE, Szeged)
3.Végső István (Hatvan TKD)
3.Bokros Tamás (Tápió-Monor)

Speciális törés ifjúsági leány
1.Németh Eszter (Herend TKD) Edző:Pátkai Miklós
2.Käfer Dóra (Bp.Tigers)
3.Romero Alicia (Bp.Hurrikán)
3.Höflinger Klaudia (Bp.Sasok SE)

Ifjúsági fiú
1.Gyurcsik Vencel (Bp.Sasok SE) Edző: Szalay Gábor
2.Apáti Bálint (Bp.Buday)
3.Nagy Adrián (Bp.Tigers)
3.Holló Gergely (Tápió-Monor)

Felnőtt nő:
1.Takács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Krajcsó István
2.Tatorján Anna (Tápió-Monor)
3.Tőkés Renáta (Veszprém TKD)
3.Pátkai Gyöngyvér (Herend TKD)

Felnőtt férfi:
1.Major Attila (Club Dinamic SE, Szeged) Edző: Gombos Attila
2.Nagy Tamás (Bp.Buday)
3.Kecskés Bence (Tápió-Monor)
3.Bokros Tamás (Tápió-Monor)

CSAPATVERSENY EREDMÉNYEK:
Formagyakorlatok
Ifjúsági leány:
1.Bp.Buday Edző: Poós Péter
2.Herend TKD)
3.Spirit Hatvan

Ifjősági fiúk:
1.Bp.Sasok SE Edző: Szalay Gábor
2.Spirit Hatvan
3.Bp.Tigers

Felnőtt nők:
1.Veszprémi TKD)

Felnőtt férfi:
1.Bp.Sasok Edző:Szalay Gábor
2.Spirit Hatvan
3.Bp.Buday

Küzdelem:
Ifjúsági leány:
1.Herend TKD Edző: Pátkai Miklós
2.Bp.Tigers- Spirit Hatvan

Ifjúsági fiúk:
1.Bp.Sasok SE Edző: Szalay Gábor
2.Békéscsabai Lakótelepi SE
3.Spirit Hatvan

Felnőtt nők:
1.Tápió-Monor Edző. Fülpesi Tibor
2.Veszprém TKD

Felnőtt férfi:
1.Tápió-Monor Edző: Fülpesi Tibor
2.Bp.Hurrikán- Békéscsabai Lakótelepi SE)
3.Veszprém TKD

Erőtörés:
Ifjúsági leány:
1.Herend TKD Edző:Pátkai Miklós
2.Spirit Hatvan
3.Bp.Tigers

Ifjúsági fiú:
1.Spirit Hatvan Edző:Szász Péter
2.Hatvan TKD
3.Bp.Sasok SE

Felnőtt nők:
1.Veszprém TKD Edző: Somlai János
2.Tápió-Monor

Felnőtt férfi
1.Club Dinamic SE, Szeged Edző: Gombos Attila
2.Hatvan TKD
3.Tápió-Monor

Speciál törés csapat:
Ifjúsági leány
1.Spirit Hatvan (Edző: Szász Péter
2.Bp.Tigers
3.Herend TKD

Ifjúsági fiú:
1.Bp.Tigers Edző: Pataki Krisztián
2.Bp.Sasok
3.Spirit Hatvan

Felnőtt nők:
1.Tápió-Monor Edző: Fülpesi Tibor
2.Veszprém TKD

Felnőtt férfi:
1.Bp.Sasok Edző: Szalay Gábor
2.Tápió-Monor
3.Bp.Tigers-Spirit Hatvan

ÖSSZESÍTETT PONTVERSENY:
1.Budapesti Sasok SE Edző: Szalay Gábor
2.Tápió-Monor Edző: Fülpesi Tibor
3.Budapesti Buday TKD Edző:Poós Péter

A 2011. November 12-13ai Magyar Bajnokság Támogatói listája

Secret-Őr Vagyonvédelmi KFT
- Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt (Kun Mihály vezérigazgató)
- Marosvíz Kft Hódmezővásárhely (id. Miskucza Péter)
- Otp Zrt. Regionális Igazgatósága
-Bríber László vállalkozó (Éva csárda)
- Ménes Kft.(Papp István)
- Biharvári György vállalkozó
- Petrina László nyomdász Tótkomlós
- Kövesdi Sándorné Mezőhegyes
- Tápiómenti TKD SE - Monor SE TKD (Lódi István )
- Békés megyei Harcművész Szövetség

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4404
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel