Taekwon-do Bál Battonyán

2014. 06. 30. 10:05
Taekwon-do Bál Battonyán

Mindig boldogság, ha egy kis közösség hosszú évek óta összetart, és a gyakran nehéz körülmények között is megőrzi működőképességét. Ez az összetartás és hangulat jellemzi a battonyai Barátság SE ITF Taekwon-do szakosztályát, akik nemrégiben tartották meg hagyományos sportbáljukat.

Mint mindig, a bál jótékony célokat is szolgált, hiszen az ebből befolyó bevétel a taekwon-dosok versenyeztetését szolgálja.
taekwondotaekwondo.jpg
Szép számmal jöttek el a vendégek, köztük magas fokozatú mesterek. Itt volt Máté Zoltán VI.DAN, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség alelnöke, Gregor László VI.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, akik köszöntötték a bál résztvevőit, s jelen volt más megyei és baráti ITF taekwon-do Klub képviselője: Zsarkó Dániel Péter IV. Dan, Rusz István IV. Dan,Balázs Eszter I. Dan,Tamás József IV.Dan, Gera József II. Dan, Gombos Attila V. Dan, Máté Tibor II. Dan . 

A Rádainé Rácz Róza vezette klub igazán szép programról gondoskodott. Többször is tapsolhattak a nézők a népes létszámú taekwon-do bemutatón, amelyen formagyakorlat, küzdelem, önvédelem, töréstechnika aratott sikert. Óriási tapsot kaptak az örökifjú battonyai veterán hölgyek,a harangvirág Nyugdíjas Klub, akik bottal érkeztek, de kiderült, a bot csak a táncos koreográfia része. Bemutatójuk így az asszonytorna elemeivel értek véget-vidám hangulatban. A Suferini Szerb Néptánccsoport rendkívül látványos néptáncbemutatója egyben jelezte, hogy Battonyán békességben élnek a magyar, szerb, román nemzetiség tagjai, és kultúrájukkal hatnak a többiekre. A bemutatón részt vettek a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola Általános Iskola és Óvoda tanulói is. 
Taekwon-doTaekwon-do.jpg
A bálon első ízben adtak át különdíjat a legeredményesebb utánpótlás versenyző részére: Mezei Nikolett vehette át ezt a díjat. 

A bál hangulatát tombola színesítette. 

A bál támogatói:,Kevermes -és Vidéke Takarékszövetkezet,OTP Bank,,,Minden 100 Ft" –bolt,Sárközy Üzletház,Motyovszkiné Kovács Erika,Laci és Lajcsi Vegyeskereskedés,Tóth Péterné,Kormi Tüzép,Zsömfi Pékség,TOBO Kisüsti Kft.,LUTIME Kft.,IMRO-ÉP Kft.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5664
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32766
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel