Szombaton ismét felhúzzák a kesztyűket Székesfehérváron

2023. 03. 07. 16:39
Szombaton ismét felhúzzák a kesztyűket Székesfehérváron

A helyi Kiliti Promotions szombaton, Székesfehérváron rendezi következő hivatásos ökölvívó gáláját – a tervek szerint tíz pár profi méri össze az erejét.

Hosszú idő után ismét kesztyűt húz Kiliti Tamás is.

A Kiliti Promotions ötödik nemzetközi profi ökölvívógáláját szervezi a Videoton Box Clubbal közösen, amelynek keretében március 11-én, Székesfehérváron tíz mérkőzést rendeznek. A témában tartott szerdai sajtótájékoztatón Kiliti Ferenc, a Kiliti Promotions tulajdonosa elmondta, hogy tavaly, első évükben négy gálát rendeztek, amiből három is teltházas volt. Idén ez lesz az első rendezvényük, majd májusban Várpalotán, szeptemberben Budapesten, végül november ismét Székesfehérváron lesz gálájuk.

A jövő szombati, a jegyeladások alapján várhatóan teltházas eseménnyel kapcsolatban közölte, hogy a főmeccset a könnyűsúlyú Kiliti Tamás vívja a tanzániai Baina Omary Mazolával. A másik kiemelt találkozón a középsúlyú Berki Ferenc lép ringbe, szintén tanzániai bokszoló ellen.

A hetedik profi meccsére készülő Kiliti Tamás a sajtóeseményen azt emelte ki, hogy ellenfele pozitív mérleggel rendelkezik, s kellemetlen, fordított alapállású bokszoló, aki legutóbb címmeccset vesztett.

Berki Ferenc a tizennyolcadik profi összecsapásán Juma Rajabu Mlapakolo ellen küzd majd, akit kiszámíthatatlan, gyors, váratlan megoldásokra képes ellenfélnek tart.

Az V. Vass Nemzetközi Ökölvívógálán amatőr meccsek is lesznek, debütálók és rutinos bokszolók egyaránt ringbe szállnak.

A Lakeside Hotelben a program 19 órától indul, a ringszpíker Ganxsta Zolee lesz.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32871
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4341
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel