Szellő Imréből az ökölvívás faragott letisztult embert

2020. 08. 04. 13:40
Szellő Imréből az ökölvívás faragott letisztult embert

Az erdélyi ökölvívó központ alapkőletétele után nyilatkozott.

Szellő Imre Bajkai István és Tóth Zsuzsanna társaságában.

A korábbi olimpiai pontszerző, profi cirkálósúlyú világbajnoki kihívó Szellő Imre (24-1-0) is részt vett a Gyergyószentmiklósi ökölvívó központ múlt heti alapkőletételén. A 37 éves ceglédi kiválóság az esemény után beszélt az erdélyi élményeiről.

Szellő Imre Bajkai István és Tóth Zsuzsanna társaságábanErdély, Szellő, Bajkai és Tóth

,,Nagy öröm számomra, hogy részt vehettem az ünnepélyen és szólhattam pár szót az Erdélyben élő magyarokhoz” – nyilatkozta a már edzőként is dolgozó ökölvívó.

Sok ember azt hiszi, hogy az ökölvívás egy brutális sportág, két „agybajos” bemegy a ringbe és összeveri egymást, de ez ennél sokkal több. Ez az egyik legkorrektebb és egyben leglátványosabb sport, ami egy letisztult embert faragott belőlem, pedig igazi rosszcsont kisgyerek voltam, de a boksz által megtanultam, hogy mi az a tisztelet és fegyelem. Ezért is tartom remek kezdeményezésnek a gyergyószentmiklósi ökölvívó központ létrehozását. Véleményem szerint jól képzett, kitartó és eredményes sportemberek fognak kikerülni ebből a térségből! - mondta Szellő Imre.

Forrás: MÖSZ Fb.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel