Szellő Imre megállíthatatlan

2017. 04. 23. 05:34
Szellő Imre megállíthatatlan

A Felix Promotion szombat esti telt házas székesfehérvári bokszgáláján három címmérkőzést láthatott a publikum, ahol a magyar bunyósok egymás ellen bizonyították felkészültségüket és tudásukat.

Az M4 Sport által közvetített eseményen Szellő Imre (17 győzelem, 0 vereség), a WBO interkontinentális bajnoka megőrizte trónját, és veretlenségét a Tóth Tamás „Barbár” (9 győzelem, 5 vereség, 4 döntetlen) elleni szombat esti véres csatában.

A Felix Promotion két kőkemény egyéniségének összecsapásán Szellő igen motiváltan, agilisen, és hatalmas fölényben bokszolt, látványos ütéseket elhelyezve kihívóján. Tóth már a második menetben komoly orrnyereg-sérülést szenvedett, amely vörösre festette még az ellenfelét is, s egyből egyértelmű volt, hogy sokáig nem fog elhúzódni a párharc. A veterán brit ringbíró, Mickey Vann az 5. menetben szüntette be a véres mérkőzést, így Szellő TKO-val őrizte meg WBO trónját. - Ilyenre számítottam, erre készültem nyolc héten át – fogalmazott a győztes. - Képes lettem volna 12 menetet is ebben a tempóban végigbokszolni, nagyon felkészültem Tóth Tamásból.

A másik címmérkőzésen az egykori amatőr sztár Darmos József (5 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) profi pályafutása eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, amelynek köszönhetően a 7. menetben kiütötte a sok nagy csatár megélt Bozai Gyulát, s ezzel a sikerrel megszerezte a cirkálósúlyú Magyar-bajnoki övet. Váltósúlyban Törteli Balázs (12 győzelem, 1 vereség) már az első menetben megvédte bajnoki trónját, miután kiütötte a kihívó Rácz Antalt (5 győzelem, 3 vereség).

További eredmények
Egedi Renátó p.gy.6 Andrzej Sark
Berki Ferenc p.gy.6 Szabó Ferenc
Kispál Zoltán tko2 Simon Imre
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel