Szellő Imre a hétvégi Darmos-Urbán meccsről

2019. 09. 17. 13:23
Szellő Imre a hétvégi Darmos-Urbán meccsről

Sok nagy csata volt itthon cirkálósúlyban. Jön az újabb klasszikus?

Szellő Imre beszélt a hétvégi meccsről.

Szombat este a Felix Promotion International gáláján rendezik a Darmos József – Urbán Ferenc cirkálósúlyú magyar-bajnoki címmérkőzést.

A súlycsoport igen különleges a honi profi ökölvívásban, hiszen az elmúlt években nagyszerű csaták zajlottak ebben a kategóriában – Tóth Tamás, Bozai Gyula, Darmos József és persze Szellő Imre (24 győzelem, 0 vereség) részvételével. Utóbbi ökölvívó jó ideje a WBO (Bokszvilágszervezet) ranglistavezetője, s jelenleg az október 19-én, Belgiumban megrendezésre kerülő WBA „interim” vb-mérkőzésére készül, de ott lesz szombaton a Kalászi Sportcsarnokban.

Szellő Imre esélylatolgatása a Darmos-Urbán magyar-bajnoki mérkőzésről.

A helyszínen leszek én is, mert nekem is látnom kell ezt a parázs csatának ígérkező küzdelmet. Nem tudom, hogy ki fog nyerni, mert véleményem szerint a pillanatnyi állapot a döntő. Urbán Feri még nem tudja, hogy milyen hosszabb menetszámot bokszolni, ezt nem nagy művészet megállapítani. Ugyanakkor nagyon jó bokszoló, szép amatőr múlttal a háta mögött, ám a másik oldalon egy sok nagy csatát megélt Darmos József áll. Az a kérdés, hogy melyik Darmost látjuk szombaton. Az elmúlt időszak alapján jól látható, hogy van, amikor fantasztikusan felszívja magát, és nagyon koncentráltan, összeszedetten bokszol egy-egy mérkőzésen, de van, amikor alábbhagy a koncentrációja, és meglehetősen „érdekes” mérkőzéseket csinál. Összességében úgy gondolom, hogy mind Urbán, mind Darmos mellett szólnak érvek. Csak magamat ismételhetem: a pillanatnyi állapot fog dönteni. Már nagyon várom. - jelentette ki Szellő Imre.


A szombati Felix Promotion gála főmérkőzése a Harcsa Norbert – Hegyi Barnabás középsúlyú magyar-bajnoki küzdelem lesz, de izgalmasnak ígérkezik a Kispál Zoltán - Krämer Péter összecsapás, és az Egedi Renátó - Görbics Gábor párharc is. A budakalászi rendezvény szombaton este a Sport1 csatornán lesz látható.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4279
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel