Szatmári Petra újabb elismerése

2014. 04. 16. 15:34
Szatmári Petra újabb elismerése

Ünnepélyes keretek között adták át Budapesten, a Magyar Sportok Házában a legjobb sportiskolásoknak, és felkészítő edzőjüknek a 2013. év után járó elismeréseket.

Mint ismert, Szatmári Petra tavaly világbajnoki aranyérmet nyert ifjúsági korcsoportban, s így az év női ökölvívója elismerést is megkapta a Boxbálon. Éppen ezért nem véletlen, hogy Magyarország legjobb sportiskolás ökölvívója címet szintén Szatmári Petra, a bajai Mogyi Felsővárosi Ökölvívó SE versenyzője vehette át a fővárosi ünnepségen.

„Örömmel, és megtiszteltetéssel fogadtam a kitüntető címet, hogy én lettem Magyarország legjobb sportiskolás ökölvívója. Köszönöm azoknak a sportvezetőimnek a munkáját, akik ennek a címnek az elérésében hozzásegítettek" - fogalmazott az ünnepség után Szatmári.

Természetesen Szatmári edzője, felkészítője, Gálos Tamás is díjazásban részesült. Petra a bajai Bereczki Máté Iskola tanulója.

Szöveg: MÖSZ / Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5641
Fekete László ambiciózus tervei
12511
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
356
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3062
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel