Surman Zoltán saját promóciós vállalkozást indított

2015. 12. 29. 14:38
Surman Zoltán saját promóciós vállalkozást indított

A remek profi ökölvívó, a mostanság főleg edzőként tevékenykedő Surman Zoltán saját vállalkozást indított.

A 39 éves békési sportember idén augusztusban alapította meg a Surman Event Kft-t, amely vállalkozás már megtette az első lépéseket a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Hivatásos Tagozata (MÖSZ HT) felé, annak érdekében, hogy a profi ökölvívásban is indíthasson versenyzőket. „A Kft. elsősorban azért jött létre, hogy az általam vezetett Surman Box Club-ban nevelkedett versenyzőknek biztosítson lehetőséget az esetleges „profi karrierjük” elképzeléseik megvalósítására” - jelentette ki Surman, aki értelemszerűen másokat is szívesen lát a vállalkozás keretein belül. „Természetesen rajtuk kívül bárki mást is szívesen látok a csapatban, aki azzal a szellemiséggel egyet tud érteni, ami jellemzi a csapatunk munkáját. Ez lényegében nem más, mint a sportágunk szeretete, megbízhatóság, korrektség és elszántság a győzelem iránt.”

A csapat már alakul, és a vállalkozás vezetője szerint lesznek meglepetések az érkező ökölvívókkal kapcsolatban.

„Már most is van 7-8 olyan ökölvívónk, akik elég jó versenyzőnek számítanak, viszont ami meglepett, hogy több olyan országunkban ismertebb versenyző is bejelentkezett hozzám, hogy szeretne a későbbiekben velem együtt dolgozni, akikről nem is hittem volna, hiszen vannak hazánkban nevesebb és nagyobb lehetőségekkel bíró promotion-ok! Egyelőre neveket nem akarok elárulni a versenyzőkkel folytatott megbeszélések alapján, de ezek szépen folyamatosan úgy is a napvilágra kerülnek majd.”

Surman Zoltán nem ma kezdte a szakmát, hiszen gyermekkorától kezdve a sportágnak él, versenyzőként és edzőként is letetette már a névjegyét. „Hosszú éveket töltöttem el ezidáig is az ökölvívásban, hiszen 33 éve vagyok tagja ennek a családnak. 6 éves koromban ismerkedtem meg az boksszal, 1989-óta versenyeztem az amatőrök között, 2001-től pedig a profik táborát is megismerhettem. Mind e mellett 2005-óta edzősködök a saját magam által létrehozott és működtetett Surman Box Club-ban. Ez idő alatt rengeteg tehetséggel dolgoztam és bízom benne, hogy még fogok is.”
Surman ZoltánSurman Zoltán.jpg
Surman a motivációival kapcsolatban a következőket emelte ki. „Mivel az eltelt idő alatt úgy látom, hogy a korosztályos versenyzésből „kinövő” fiatalok közül nagyon sokan választják a profi ökölvívást, esetlegesen a minden napi megélhetésük könnyítésére. Ám mert az amatőr ökölvívásban valami úton-módon nem látnak már motivációt, úgy gondoltam, hogy a „profi” pályafutásukat is megpróbáljuk támogatni a nálunk felnövekvő és hozzánk jelentkező sportolóknak.”

A békési sportember úgymond szervezőkén, illetve promóterként sem most kezdte a szakmát, hiszen már több rendezvényt tető alá hozott az elmúlt években. „2007 óta szinte minden évben csinálok néhány ökölvívó gálát, amelyben rendre megtalálhatóak az amatőr mérkőzéseken túl, profi küzdelmek is, de más harcművészetekkel is találkozhat a rendezvényeinkre kilátogató publikum. Ennek az a pikantériája, hogy ez idáig, mindig más profi menedzserek neve alatt szerveztem a rendezvényeket, de ezentúl a saját csapattal tesszük ugyan ezt.”

„Aki engem ismer, az tudhatja, hogy én azt a bizonyos lécet mindig nagyon-nagyon magasra teszem, így a profi ökölvívásban is minél nagyobb dolgokat akarok elérni” - tette hozzá. „Elsődleges célom az, hogy azok a versenyzők, akik velünk képzelik el a pályafutásukat, azok ne érezzék magukat becsapva! Nekem nem az a fontos, hogy csak én találjam meg a számításaimat, hanem a versenyzők is, tehát MI együtt találjuk meg azokat a célokat, feladatokat, lehetőségeket, amelyben mindenki megtalálja az elképzeléseit és jól érzi magát benne, hiszen a vicc is csak akkor vagy addig vicc, ha minden érintet tud rajta nevetni.”

Surman Zoltán egyértelműsítette, hogy nem csak promóterként, menedzserként szeretne bekapcsolódni a profi ökölvívásba, hanem az általa képviselt bokszolók sportszakmai hátterét is szem előtt kívánja tartani. „Jelenleg Békésen és Békéscsabán is van edzőtermünk, de a következő év első hónapjaiban Mezőberényben is nyitunk. Elsősorban itt az Alföldön szeretném felrázni az ökölvívást, mind amatőr, mind pedig profi szinten, aztán, majd növeljük és bővítjük a kört folyamatosan!”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4402
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel