Stevenson is csatornát váltott

2014. 03. 26. 07:11
Stevenson is csatornát váltott

Mint arról korábban beszámoltunk, a WBC (Boksz Világtanács) félnehézsúlyú világelsője, Adonis Stevenson (23 győzelem – 1 vereség) szerződést írt alá az amerikai Al Haymon menedzserhez.

Mindez előrevetítette, hogy a Haiti származású kanadai bunyós esetleg csatornát vált, elhagyhatja az HBO-t a rivális Showtime kedvéért, hiszen az Al Haymon által képviselt ökölvívók szinte kivétel nélkül az utóbbi társaság által közvetített gálákon bokszolnak. Így is történt, de meglepetésre már a május 24-i, Andrzej Fonfara elleni küzdelme is már a Showtime-on lesz látható.

Mindezt Stevenson promótere, Yvon Michel jelentette be. „Először is szeretnék köszönetet mondani az HBO-nak a 2013-as évért, akikkel remekül tudtunk együttműködni, és közösen felépítettük Adonis csillagát… a következő mérkőzésre viszont a Showtime-tól kaptuk a legjobb ajánlatot, de megvolt az HBO-nak a joga, hogy ezt az ajánlatot tartsa. Máig nem reagáltak… célunk a Showtime-mal, hogy Adonis egyesítse a félnehézsúly öveit, és felemeljük a P4P bunyósok közé.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
678
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel