Spence Jr. üzenni akar a Garcia elleni mérkőzésen

2020. 11. 20. 10:32
Spence Jr. üzenni akar a Garcia elleni mérkőzésen

Régen nem bokszolt az amerikai klasszis.

Kemény ellenfelet választott.

December 5-én, a texasi Arlington-ban tér vissza a ringkötelek közé a WBC és az IBF szervezetek egyesített váltósúlyú világbajnoka, Errol Spence Jr (26 győzelem, 0 vereség), aki a korábbi két súlycsoportos világbajnok Danny Garcia (36 győzelem, 2 vereség) ellen teszi kockára trónját. Spence Jr. tavaly szeptember óta nem lépett ringbe, ami nem csak az egészségügyi helyzet miatt volt, hanem mert 30 éves amerikai klasszis nem sokkal Shawn Porter legyőzése után súlyos autóbalesetet szenvedett, így az év elejére tervezett mérkőzése kútba esett.

Spence Jr a következőket nyilatkozta a közelgő összecsapásával, illetve a felkészülésével kapcsolatban.

Remekül érzem magam, jó formában várom, hogy végre ringben legyek, hiszen újra szűkebb szülőhazámban bokszolhatok. Keményen edzettem, 100 százalékos formában vagyok. Van egy kidolgozott stratégiánk, amihez ragaszkodni fogok, és nem aggódok a ringrozsda miatt sem. Azért Garcia lesz az ellenfelem, mert nagyon kemény bunyós, igazi gránit állal. Azt nem tudom, volt-e már nagyobb ütő ellenfelem, ez a ringben fog kiderülni, az viszont biztos, hogy én nem vagyok Amir Khan, vagy bárki más, akit eddig kiütött. A súlycsoportnak akarok üzenni a teljesítményemmel!” - fogalmazott Spence Jr.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel