Soltész László világbajnok

2013. 05. 16. 21:47
Soltész László világbajnok

Fantasztikus nemzetközi sikert ért el Karlsruhéban Soltész László, a Hungarian Pitbull Fighters Debrecen versenyzője a regnáló világbajnokot, Philipp Grieblét legyőzve szerezte meg a World Gladiators League középsúlyú világbajnoki övét.

Lászlót beugróként hívták meg a karlsruhei profi boksz gála betétprogramjában szereplő World Gladiators League középsúlyú vb-címmeccsre, mivel a világbajnok Philipp Grieble tervezett ellenfele megsérült.

A World Gladiators League nem ismeretlen a debreceniek számára, Kálucz Martin meccselt már ebben a szabályrendszerben, éppen a német Philipp Grieble ellen. Akkor a germán fighter győzött, aki most is magabiztosan várta a Soltész László elleni összecsapást.

A fizikálisan kitűnő német fogyasztott a bunyóra, míg a debreceni harcos lazán hozta a 83,92 kilogrammos súlyhatárt, 82 kilogrammal mérlegelt.

- Az első és második menetben fele-fele időt töltöttünk földön és állásban – kezdte a beszámolót Soltész László. – Tudtam, a harminc másodperces időkorlát miatt nincs lehetőség pozícionálni a technikát, azonnal végre kell hajtani. Ezt gyakoroltam az edzéseken is, bár nem szoktam használni, lábfeszítéssel készültem Grieble ellen. Többször adódott lehetőség erre a technikára, de a második menet végéig mindig kijött belőle. Ekkor azonban sikerült jól befognom a lábfeszítést, éreztem, hogy reccsen a német fiú térde, aki egy nagyot ordított, s azonnal kopogott. Sajnálom, nem akartam sérülést okozni, de ha befogja az ember a technikát, nem lehet finomkodni.

Soltész László egy másodperc alatt lecsendesítette a karlsruhei csarnok nézőit, akik döbbenten vették tudomásul kedvencük, a világbajnok Grieble vereségét.

- Tisztelet Grieblének, hogy elfogadott ellenfélnek, megtehette volna, hogy egy olyan fighterrel meccsel, akit hazai környezetben jó eséllyel legyőzött volna – mondta Soltész. – Bevállalta a meccset, én pedig éltem a lehetőséggel. Nagyon boldog vagyok, hogy egy rangos sorozat világbajnoki övét sikerült megszereznem középsúlyban. Most már én vagyok a címvédő, a következő World Gladiators League gálán szeretném megvédeni a címemet.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
„Canelo” is gratulált Castanónak, és győztesnek nevezte
5702
Pacquiao csapata kiakadt: 100 ezer dollárért több tisztelet járna
4360
Tönkreteszem az álmait
3976
Gassiev ismét idő előtt nyert
4137
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel