Sikerrel zárult a Mogyi Kupa

2015. 10. 19. 23:33
Sikerrel zárult a Mogyi Kupa

14 egyesület 66 öklözője nevezett a Baján megrendezett az első Mogyi Kupára. A végső felállás 14 egyesület 66 ökölvívó!

A sorsolás után 27 pár léphetett szorítóba. A versenyt Gálos Tamás nyitotta meg,de a vendégek között később megjelent Dancsa Bálint Baja testvérvárosa, Zombor város sporttanácsnoka, Kenyeres Zoltán, és ifj. Kenyeres Zoltán a Mogyi Kft tulajdonosa. Jóvoltukból minden versenyző csomagot kapott és egyedi MOGYIS érmet ! Az első részben a Queen Beez tánc csoport remek műsora nyitotta a programot! Ezután gyermek bemutató mérkőzések kezdődtek, ahol négy bajai fiatal mutatkozhatott be a közönségnek. A 15. pár után ismét a táncos lányok vették birtokba a szorítót, egy újabb húsz perces bemutatóval, a közönség őszinte örömére (képek a galériában). A műsor után a  felnőttek között Simon Krisztián és Gálos Roland léphetett szorítóba, mindketten nagyon szép ökölvívást bemutatva. 
Két Tv társaság is eleget  tett a szervezői meghívásnak. A két bajai felnőtt mérkőzését  a Sugó Tv rögzítette és a youtubon látható is. 

A szervezők a jövő évben a Mogyi versenyekből minden évben négyet szeretnének lebonyolítani!
 
A versenyhez vissza térve meglepően sokan jöttek megnézni az eseményt, melyre több mint 100 néző is kíváncsi volt. A verseny ideje alatt a Bácskaiak Egymásért egyesület ingyenes állapot felmérést végzett az érdeklődő nézők között.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel