Sergio Martinez folytatja

2014. 07. 19. 23:37
Sergio Martinez folytatja

Az elmúlt fél évtizedben világhírnévre szert tevő argentin klasszis, Sergio Gabriel Martinez (51 győzelem – 3 vereség – 2 döntetlen) döntött, folytatja karrierjét.

A 39 éves bunyós június elején idő előtti vereséget szenvedett a szintén legendás Miguel Cotto ellen, s a küzdelem során látszott, korábbi sérülései miatt már nem tud olyan teljesítményt nyújtani, mint évekkel ezelőtt. Éppen ezért meglepetés, hogy Martinez nem akasztja szögre kesztyűit, hanem a folytatás mellett döntött.

„Sergio otthonában találkoztunk, ahol azt mondta, száz-százalékosan egészséges, és készen áll, hogy azt tegye, ami kell ahhoz, hogy visszatérjen a csúcsra” – mondta Martinez tanácsadója, Sampson Lewkowicz. „Cotto ellen Sergio már az első menetben megsérült, és onnantól kezdve már nem volt ura a testének, különösen a lábának. Az volt karrierje legrosszabb éjszakája, ezért ő visszatér, hogy bebizonyítsa, még mindig szupersztár, akinek csak rossz napja volt.”

Lou DiBella, a bunyós promótere is támogatja a versenyzőt: „Elkötelezett, hogy visszaszerezze a trónt, és én ebben mögötte állok. Már korábban is bizonyította, hogy képes megújulni újra és újra. Megérdemli az esélyt, hogy bizonyítson, de ha valaha azt látom, hogy már nem ugyanaz a bokszoló, mint korábban, akkor én leszek az első, aki ezt beismeri. De a júniusi csak egy rossz éjszaka volt.”

Martineznek még nincs ellenfele, vagy lekötött meccsdátuma, ám a hírek szerint egy TOP10-es bokszoló ellen szeretne visszatérni.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel