Romániai MMA-gálán jártak a kétegyháziak

2014. 10. 12. 14:04
Romániai MMA-gálán jártak a kétegyháziak

A Kétegyházi Fuji Total Fight Team 2014. október 4. és 6. között Romániába látogatott, hogy részt vegyen az RXF (Romanian Xtrém Fight )szövetség meghívása alapján a Botosaniban megrendezésre kerülő Profi MMA Gálán.

A Fuji Team-et Micura Róbert képviselte 67 kg-ban, hogy debütáljon külföldön a profik között is. Robi már az augusztusi 15.-i Harcosok Éjszakája 8-as tornáján megszerzett 2. helyével bizonyította felkészültségét és reményekre adott okot.
A kalandos 16 órás utazás után egy bevásárló központban profi szervezés mellet történt a mérlegelés és sajtófotózás, pózolás és ’’ farkasszem’’ nézés az ellenfelek között.
A szervezők köztük Alexander Lungu úr a román küzdősport élet emblematikus alakja biztosíték volt, hogy a vendéglátás is professzionális legyen.
A pihenés után másnap este 8 órától kezdődtek a küzdelmek, 10 mérkőzés köztük egy cím mérkőzés MMA szabályrendszerben.
Robi a hatodik meccset kapta a helyiek nagymenőjével Rayko Levitchivel aki nála tapasztaltabb már Las Vegasban is meccselő versenyző volt.
A meccs 3x5 percre volt kiírva, de sajnos az első menet utolsó másodperceiben befejeződött.
Robi jól kezdett a meglévő magasságkülönbséget kihasználva egyenes és csapott ütésekkel, és térdesekkel próbálkozott az edzésen begyakoroltak alapján.
Az első másodpercekben a Román harcos, majd utána Robi lepte meg „elgondolkoztató” fejütéssel ellenfelét. A meccs hullámzott hol Robi próbálkozott háromszögfojtással és guillotine-nal hol ellenfele puhította Robit a földön ütésekkel.
Egy kiharcolt de kihasználatlan „side control” után a Levitchi felső pozícióba került és pontos ütésekkel bombázta Robit.
Sajnos mentálisan elfáradva, a profi 5 perces menetekhez még nem igazán szokva, és a teltházas csarnok közönségének negatív nyomása alatt nem bírt ellenfele támadására reagálni így a vezetőbíró beszüntette a küzdelmet az 5. percben TKO-val.
Az amerikai vezetőbíró az addigi legjobb meccsnek ítélte meg a harcot, és a szervezők is elégedettek voltak a meccs színvonalával.
A tapasztalatokat felhasználva újult erővel edzünk tovább, és készülünk a következő megmérettetésre.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
4960
Evan Holyfield is képernyőre kerül vasárnap hajnalban
3653
Fekete László ambiciózus tervei
3422
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
22
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel