Riddick Bowe október 23-án visszatérhet

2021. 07. 02. 19:29
Riddick Bowe október 23-án visszatérhet

2008-ban bokszolt utoljára az amerikai nehézsúlyú legenda.

Bemutató mérkőzésen tér vissza.

Az 53 éves nehézsúlyú ökölvívó legenda, Riddick Bowe (43 győzelem, 1 vereség) október 23-án, Miamiban ismét ringbe léphet. A ’90-es évek egyik meghatározó alakja, a volt vitathatatlan (WBC/WBA/IBF) világbajnok bemutató mérkőzésen tervezi a visszatérését, s már alá is írta a szerződését a Celebrity Boxing nevű vállalkozással. Az ellenfelét hamarosan bejelentik.

Riddick Bowe vagyok, kétszeres nehézsúlyú világbajnok, és most írtam alá a szerződésemet a Celebrity Boxinggal. Készen állok a rajtra. Szerinted kivel kéne harcolnom? Talán Mike Tyson? Evander Holyfield? Shaq papával? Vagy Joe mamával? Mond meg, hogy kivel, és meg fog történni!” - áll Bowe üzenete a vállalkozás közösségi oldalán.

Bowe karrierje során háromszor is összecsapott a fénykorát élő Evander Holyfielddel, és két alkalommal is le tudta győzni honfitársát, míg a Lennox Lewis elleni párharc soha nem jött létre – Bowe egész egyszerűen – és szó szerint kukába dobta a WBC övét, amikor a szervezet kötelezni akarta a brit elleni mérkőzésre. Szintén legendás a Golota elleni két mérkőzése, hiszen a lengyelt szándékos mélyütések miatt mindkétszer leléptették ellene.

Riddick Bowe karrierje 1996-ben lényegében a két Golota elleni mérkőzéssel befejeződött, de a 2004-ben, 2005-ben és 2008-ban még volt 1-1 mérkőzése.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel