Rendőrt vert a visszatérő Popovics Tamás

2009. 10. 25. 10:38
Rendőrt vert a visszatérő Popovics Tamás

Szombat este az aszódi sportcsarnokban rendeztek profi küzdősport gálát, melyen az UBC félnehézsúlyú bajnoka, Popovics Tamás egy hosszabb kihagyást követően tért vissza a kötelek közé.

A Pro-Boksz Promotion ökölvívója a „civilben” rendőrként dolgozó Kállai Zoltánnal csapott össze egy 6 menetre tervezett mérkőzésen. Popovicson ugyan látszott a több mint egy éves kihagyás, de biztatóan mozgott az első menetben.

Kállai kezdett aktívabban, ám „Popo” fedezéke kiválóan működött, és az ellentámadásai is hatásosnak bizonyultak. 
Popovics TamásTamas Popovics

A második menetben Popovics egyre inkább belelendült, és máris vége volt a meccsnek: Kállai kapott pár keményet ballal, majd az egyik ellentámadása során ellenfele könyökét találta el alkarral.

A miskolci bunyós jelezte sérülését a mérkőzésvezetőnek, majd az orvossal konzultálva feladta a küzdelmet, így Popovics TKO-val nyert a második körben.

Cséffalvay Péter tervei szerint november utolsó hétvégéjén rendeznek újabb bokszgálát, melyen Popovics Tamás (26 győzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) a UBC címét tenné kockára. A promóter egyelőre nem árult el közelebbi információt a rendezvényről és az ellenfélről, csak annyit tudnunk, hogy Pápán kerül lebonyolításra az esemény. 
Popovics TamásTamas Popovics (c) monokli.com

Aszódon ringbe lépett a középsúlyú Ramócsa Sándor is, aki hat menetben, 60-54 arányban legyőzte a Paul David nevű román versenyzőt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel